Teljes értékű növényi receptekkel kísérletezem az elmúlt időszakban, igyekszem vegán módon, olajmentesen enni. A régebbi receptjeim általában gluténmentesek, cukormentesek, IR- barát receptek. A családunkban mindenféle van, ezért sokmindennel kísérletezek. Ha valami megtetszik és elkészíted, add tudtomra, hogy veled örülhessek :D
2011. szeptember 24., szombat
Házi mogyorókrém
Ábel a nálunk kapható Nutellát nem eheti meg, mert az Lengyelországban készül és ott valahogy szennyeződik gluténnal. A németországit eheti, de az már egy ideje elfogyott és bár Farkasapa nemsokára utazik és hoz, addig se élhetünk, főleg oviidőben Nutella nélkül.
Az íze szerintem nem hasonlít a Nutelláéra, az állaga is sokkal durvább, de szerintem nagyon finom.
Hozzávalók:
200 g török mogyoró
50 g őrölt mandula
50 g vaj
2 dcl sűrített tej
1 dcl tej
2 evk kakaó
100 g porcukor, vagy ízlés szerint annyi, amennyivel finomnak érezzük
pici só
A vajat a tejekkel összemelegítjük. Beleszórjuk a cukrot és kakaót, amíg elolvad és egynemű a massza. A török mogyorót a sütőben finoman pirítjuk, aztán egy konyharuha segítségével ledörzsöljük a héját. Aztán robotgépben megdaráljuk. Az összeolvasztott kencébe keverjük a mandulával együtt. Megkóstoljuk, ha úgy érezzük, hogy kell még bele cukor, lehet bele tenni.
Süteménybe, palacsintába, kenyérre kenve mmmm....
Mivel nincs benne tartósítőszer, igyekezni kell elhasználni, vagy nem túl nagy mennyiséget készíteni, mert azt vettem észre, hogy két hét után a hűtőben penészedni kezd a teteje.
Nagyon finom sajtos pogácsa (gluténmentesen is)
Szülinapi bulira voltunk hivatalosak a szomszédokhoz és ilyenkor nekem úgy kell készülni, hogy Ábel miatt vigyek neki való édes és sót süteményt is.
Ez a pogácsa abban különbözik a többitől, hogy égetett tésztából van. Másnap is puha és nagyon eteti magát.
Akit az égetett tésztával járó macera tántorítana el, ne engedje, semmivel se bonyolultabb mint a gyúrt, sőt. Én is most készítettem először, semmi faxni nem volt vele. Mivel a recept rendes lisztre szólt, a gluténmentes változat kísérleti jellegűnek indult, de nagyon finom lett.
Még sokszor fog ez készülni nálunk.
Hozzávalók a gluténmentes változathoz:
2 dcl tej
1 dcl olaj
15 dkg Naturbit (vagy bármilyen más gluténmentes liszt)
3 tojás (a sima liszteshez 2 tojás és egy sárgája elég)
10-12 dkg sajt
ízlés szerint só
A tejet az olajjal felforraljuk, mikor elkezd forrni takarékra vesszük és belezúdítjuk a lisztet. Rögtön elkezdjük kavarni a robotgéppel, kb. fél-egy percig. Majd levesszük a tűzről és egyenként elkavarjuk benne a tojásokat, ettől egyre jobban összeáll a tészta, majd belezúdítjuk a reszelt sajtot és azzal is alaposan elkavarjuk.
Vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk és sütőpapíros tepsire ültetjük, a tetejét megszórjuk magokkal. Én elfelejtettem, mikor a gluténmentes változatot sütöttem.
180 fokon sütjük, amíg egységesen szép rózsaszín lesz a teteje. Nekem langyosan ízlik leginkább.
A gluténmentes is teljesen ehető, puha még másnap is.
Ez a pogácsa abban különbözik a többitől, hogy égetett tésztából van. Másnap is puha és nagyon eteti magát.
Akit az égetett tésztával járó macera tántorítana el, ne engedje, semmivel se bonyolultabb mint a gyúrt, sőt. Én is most készítettem először, semmi faxni nem volt vele. Mivel a recept rendes lisztre szólt, a gluténmentes változat kísérleti jellegűnek indult, de nagyon finom lett.
Még sokszor fog ez készülni nálunk.
Hozzávalók a gluténmentes változathoz:
2 dcl tej
1 dcl olaj
15 dkg Naturbit (vagy bármilyen más gluténmentes liszt)
3 tojás (a sima liszteshez 2 tojás és egy sárgája elég)
10-12 dkg sajt
ízlés szerint só
A tejet az olajjal felforraljuk, mikor elkezd forrni takarékra vesszük és belezúdítjuk a lisztet. Rögtön elkezdjük kavarni a robotgéppel, kb. fél-egy percig. Majd levesszük a tűzről és egyenként elkavarjuk benne a tojásokat, ettől egyre jobban összeáll a tészta, majd belezúdítjuk a reszelt sajtot és azzal is alaposan elkavarjuk.
Vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk és sütőpapíros tepsire ültetjük, a tetejét megszórjuk magokkal. Én elfelejtettem, mikor a gluténmentes változatot sütöttem.
180 fokon sütjük, amíg egységesen szép rózsaszín lesz a teteje. Nekem langyosan ízlik leginkább.
A gluténmentes is teljesen ehető, puha még másnap is.
Citromos keksz (gluténmentes)
Egyszerű kis keksz, semmi faxni. Szerintem nagyon finom, bár Ábelnek nem jött be, pedig miatta készült gluténmentesen.
Hozzávalók:
100 g vaj
50 g őrölt mandula
50 g gluténmentes liszt
80 g fruktóz
1 citrom leve
1 kk citromhéj (nekem az most nem volt)
egy csipet vanília por
1 mkk sütőpor (ezt én kifelejtettem)
Mindent összegyúrunk és egy órát a hűtőben pihentetjük. Utána vizes kézzel gombócokat formálunk, ellapogatjuk és sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, majd 180 fokos sütőben 20 perc alatt, vagy még hamarabb megsütjük. Figyelni kell rá, ha barnul a széle, jó. Melegen törékeny, kihűlve tökéletes.
Hozzávalók:
100 g vaj
50 g őrölt mandula
50 g gluténmentes liszt
80 g fruktóz
1 citrom leve
1 kk citromhéj (nekem az most nem volt)
egy csipet vanília por
1 mkk sütőpor (ezt én kifelejtettem)
Mindent összegyúrunk és egy órát a hűtőben pihentetjük. Utána vizes kézzel gombócokat formálunk, ellapogatjuk és sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, majd 180 fokos sütőben 20 perc alatt, vagy még hamarabb megsütjük. Figyelni kell rá, ha barnul a széle, jó. Melegen törékeny, kihűlve tökéletes.
2011. szeptember 23., péntek
Pécsi hétvége
Lélekben már nagyon készültünk erre a hétvégére, amit Pécsen töltött el a család. Fizikailag ez abban nyilvánult meg, hogy megvettük Bartos Erika: Hoppla című mesekönyvét, ami teljes egészében a pécsi látnivalókról szól, mesés formában. A fiuknak addig is nagyon tetszett, amíg nem mondtuk el nekik, hogy mi is elmegyünk majd Pécsre, de utána határozottan jobban figyeltek. A szállásadónk hívta fel a figyelmünket erre a könyvre, nagyon jót tett velünk, így én is minden gyerekes szülőnek csak ajánlani tudom. Hatására a gyerekek már ismerősként köszöntötték a pécsi látnivalókat és még egy olyan, a gyerekek számára talán nem túl vonzó látnivaló, mint a Dzsámi kupolája is csodálattal töltötte el őket, mert Hoppla nyusziék is voltak itt.
Bár tudtuk, hogy annyi látnivaló nem fog beleférni ebbe a szűk hétvégébe, mint amennyit a nyuszi és barátai megnéztek, de utikönyvként használva kiválasztottuk belőle a mi gyerekeinket legjobbakat.
A szállásunk Kővágószőllösön volt, egy igazi gyerekbarát szállás. Az udvaron volt egy csodás kis két szobás babaház, amibe a fiuk éppen befértek. Az egyik konyhának, a másik babaszobának volt berendezve, rengeteg játékkal. A srácok extázisba estek, mikor meglátták. Alig lehetett őket onnan kirobbantani.
Késő délután mentünk be Pécsre és elsőként természetesen, ahogy Hoppláék, nekünk is a Dzsámit kellett megnézni. Kószáltunk a Széchenyi téren, fagyiztunk, megnéztük a Jókai téren az elefántot és többi látnivalót, hajtogattunk papírhajót és a Jókai téri szökőkútban úsztattuk, majd elzarándokoltunk a második legizgalmasabb program helyszínére a Tettyén lévő játszótérre.
A csúszdát kár lett volna kihagyni, csudajól éreztük mi is magukat Farkasapával. Bár az elején féltettem a fiukat, de nem volt miért, nagyon bátran csúsztak, élvezték, ahogy ez a képeken is látszik.
A másnap elég nyűgösen indult, rossz napom volt, van ilyen néha. Úgy éreztem magam már reggel, hogy kiszippantyúzták belőlem az energiát. De végig kellett csinálni a napot, méghozzá úgy, hogy a gyerekek élvezzék. Nehéz volt, na. Melegem volt, mert nem pakoltam alkalmas ruhát, elfelejtettem elvinni a napszemüvegem, így egész nap könnyeztem, majd délutánra iszonyúan megfájult a fejem is. Délelőtt a Tettyén kezdtünk, játszótér, majd a mésztufabarlang a híres Sárkánnyal. A barlangban jó hűvös volt, látnivaló nem sok, de a sárkány miatt a gyerekeknek izgalmas volt.
Én egész nap alig vonszoltam magam, majd az ebédhez megivott pohár barna sör után, csak egy ágyra vágytam, és még hátravolt a délután nagy része. Akkor már alig vonszoltam magam. Azért délután még végigasszisztáltam egy városnézést a kisvonattal. Majd, miután kedvet csináltak az utcán a kígyósimogatáshoz elmentünk az Akváriumba és szépen végigsimogattuk a szivárványos boát, és a kaméleont.
Egyébként ebédelni a Korhelybe ültünk be, ami maga is megér egy misét. Az asztalokon mogyoró van tálkában, a héját az asztal alá kell szórni, az egész hely fel van szórva szalmával. Kicsit drága volt, főleg a külleméhez mérten, de az ételek finomak voltak.
Az Akváriumban persze halak is voltak, de szerintem elég siralmas körülmények között. Mivel az Akváriumban aznap különleges nap volt, tartottak egy bátorságpróbát is, ami abból ált, hogy aki bátornak vallotta magát benyúlhatott három, kendővel letakart tálba. Nekem aztán ajánlgathatták, a jutalom cukorka se hozott lázba, tudván, hogy milyen jellegű intézményben vagyunk, semmi kincsért nem nyúltam volna bele látatlanul a tálakba. A gyerekeimet azonban lázba hozta a cukorka, Ábel gond nélkül belenyúlt. Az elsőben lárvák voltak, a másodikban madárpókok (azok nem éltek, de így is elég borzasztóan néztek ki), a harmadikban tücskök. Áron is belevágott, de az első tál után undorodó arccal elmenekült, amin személy szerint nem csodálkoztam. Mivel a cukorka nagyon csábító volt, az apját próbálta rávenni, hogy helyette abszolválja a többi próbát.
Másnap Orfűre kirándultunk. Az út oda is csodaszép, de maga Orfű is nagyon bájos falucska. Egyenesen a vizi malomba mentünk, mert azt ígértük a fiuknak, hogy megnézzük. A malom dolgozói ráérősen készülődtek a nyitásra, mi meg nem siettettük őket, csak üldögéltünk nagy békességben a padokon. Egyszer csak megjelent egy fiú, és arra próbálta rávenni a malomra kíváncsi népet, hogy a közelben, a erdőben lévő műemléképületet, amit csak is most lehet meglátogatni, megnézzük. Én szívesen üldögéltem volna tovább malom előtt nagy békességben, de a férjem olyan élénken bólogatott, hogy nem mertem megszólalni. A fiuk kaptak lámpás sisakot és elindultunk az erdőbe. Pár száz méter után oda is értünk. Teljesen valószerűtlen látvány volt, ahogy a fák közül egyszer csak kiemelkedett ez a különleges szépségű épület. A vezetőink beszéltek kicsit róla, Csete György organikus építész tervezte, és mákgubóra, vagy lehulló vízcseppre hasonlít, de szokták tulipánhoz is hasonlítani. A felső része fával volt burkolva, állítólag régen az alja is, csak azt a pórnép már elhordta. Belülről iszonyú lepusztult volt. Világítás nem volt, csak amit mi vittünk. Amit azoknak a fényénél láttunk nem volt valami szívderítő. Régen szivattyúk működtek benne, amik a hegy barlangokban csordogáló vizét juttatták el a hegy túloldalára. Ezt a funkcióját már rég elvesztettem, mert nagyon drága megoldás volt. Persze ez is szomorú, hogy funkcióját vesztve, a lepusztulásnak kitéve ott áll a erdő szélén ez a gyönyörű épület. Sokszor hajléktalanok veszik birtokban, de állandó lakói a denevérek. Az alsó szint megtekintése után kérte a vezető, hogy egy marha szűk csigalépcsőn, szinte teljes sötétségben menjünk le a pincébe. Nekem ehhez egyáltalán nem fűlt a fogam, de Farkasapa egyszerre csak egy gyerekre tudott figyelni, így mivel nálunk mindkettő nagyon bátor, kénytelen voltam én is bátorságot meríteni és utánuk baktatni a csigalépcsőn. Lent voltak a szétmálott szivattyúk és az épület mellett futó barlanggal összekötő ajtó is, egy pillanatra egy igen szűk résen át lehetett bújni a barlangban, természetesen erre is kénytelen voltam vállalkozni, minden szorongásomat legyőzve.
A vizimalomra sajnos már nem volt idő, mert rohannunk kellett egy ebédmeghívásra.
Szép élmény volt, a fiuk azóta is emlegetik. Mindenkinek szívből ajánlom Pécset és környékét, nem csak egy hétvégére.
Mesemondás
Este feküdtünk a fiukkal Áron kuckójában és beszélgettünk. Többnyire a Róka, Ábel kezében és én cseverésztünk. Mindenféléről folyt a szó, ki a testvére, a barátja a Rókánka, kit szeret, kit nem, számomra egyértelmű volt, hogy nem mindig, de sokszor Ábel saját élményeit fogalmazza meg és adja a Róka szájába. Egyszer csak előhozta a párnát, úgy, mint egy plüsállatot és az kezdett beszélni. Én meg vettem a lapot és folytattam a csevelyt a párnával, erre Ábel méltatlankodva. "Anya, ez egy párna, nem tud beszélni!", ja, tényleg. Jót nevettem. Később is kérte, hogy szóljak az állommanóknak, ha kimegyek, hogy jöhetnek és őneki hozhatják az álmokat. Mondtam, hogy persze, feltétlen így teszek. Csak hogy biztos legyen, hozzátette: "Anya ez csak a mesében van, nem kell igaziból szólnod."
Minden este kell nekik mesélni és mivel ilyenkor már náluk sötét van, valahogy úgy alkult ki, hogy mindig fejből mesélek. Aztán hol innen, hol onnan veszek ihletet. A régi klasszikusokat, mint Piroska és a farkas meg hasonlók nem preferáltam, valahogy uncsi is volt, meg nehezen mesélem, hogy bekapta a farkas, kivágták a hasát, stb.
A gyerekek valamiért szeretik.
Valamelyik este, ihlet híjján a Jancsi és Juliskával próbálkoztam. Nem gondoltam végig persze előre, hogy hogyan fogom mesélni, hiszen azt mindenki ismeri. Már az elején gondolkodba estem, amit persze a srácok nem vehettek észre. Szóval rögtön a mese elején meghal a gyerekek anyukája, utána az apjuk rögtön más nőt keres, aki természetesen sokkal fontosabb neki, mint a gyerekei, ezért elviszi őket és az sötét erdőben sorsukra hagyja. Lehet, hogy az én gyerekeim báránylelkűek, de eddig ilyesmivel nem találkoztak, még szóban sem. Szóval próbáltam hímelni-hámolni, gyorsan elhadarni a cinkesebb részeket, de Ábel résen volt és vissza-vissza kérdezett.
Aztán mikor ott tartottam, hogy a banya azért zárta ketrecbe Juliskát, hogy felhízlalja és később megsüsse, hát teljesen készen voltam. Ezt azért már mégse...
Azt hiszem, maradunk az általam kitalált meséknél.
Ezek többnyire arról szólnak, hogy Ábel és Áron tűzoltók és épp a tűzoltó állomáson várják a riasztást. Ami aztán időben meg is érkezik. Elromlott egy vonat fékje, kigyulladt egy erdő, felborult egy kamion, hajó léket kapott és hasonló helyzetek várják, hogy a legbátrabb és legügyesebb tűzoltók, akik Ábel és Áron, megoldják. Ezek az ő kedvenc meséik és én is jobban szeretem mesélni, csak este 9-kor már nem sok kreativitás szorul belém és néha nehézkes kitalálnom, hogy mit is csinálnak a tűzoltók. Ráadásul Ábel állandóan közbeszól és előírja, hogy melyikük megy a helikopterrel, melyikük a létrás autóval, hogy ki ér oda hamarabb, hogy melyik barátját kell még belevegyem a mesébe. Ezzel mindig jól megakaszt.
Nemrég olvastam egy könyvet, "Gyógyító mesék" címmel, ami szintén nagyon sok ihletet adott. Mindenféle helyzetre van benne egy rövid mese, kiegészítve a szülőknek szóló tudnivalókkal. Hogy mennyire hatásosak és a kívánt viselkedési formát a gyakori mesélésükkel ki lehet-e váltani nem tudom, de nekünk lett egy kedvencünk. Ez azoknak a gyerekeknek szól, akik nem szeretnek rendet rakni. Ábel és Áron jól van szoktatva, ezért el szoktak pakolni, de azt nem állítom, hogy szerentek is, ezért ezt mondtam el nekik a könyvből először (természetesen fejből, nem felolvasva). A mese Veronkáról szól, aki nemigen szeret rendet rakni, ezért egy Pacuha nevű valaki a saját kérésére elviszi őt Összevisszaországba, ahol soha nem kell rendet rakni. Itt aztán megtanulja, hogy mivel semminek nincs helye, minden piszkos, szemetes és elhanyagolt, nem is lehet játszani, mert a játékok elvesztek, vagy el vannak törve, vagy hiányosak. Ezért kitalál egy jó kis rendrakó játékot Pacuhával és onnantól szeret rendetrakni otthon is, mert rájön, hogy ez a helyes viselkedés.
A srácoknak az a kedvenc része, mikor Veronka belép Pacuha házába és rögtön a lépcsőn belelép egy lábas borsófőzelékbe, amiből borsópüré lesz, és amit Pacuha felkínál neki vacsorára a koszos tányérban, amit a fürdőkádban találnak meg. Erre Veronka azt mondja: Fújj, ezt én nem tudom megenni!" Hát erre mindkét fiam iszonyú hahotába kezd, hogy miért....?
Egyszer az apukájuk, mikor Ábel nehezen viselte, hogy nem ő győzött valami általa kitalált versenyben Áron ellen, azt mesélte nekik, hogy a két tűzoltó egy tűzoltóversenyen vesz részt és minden számban ők győznek, pedig nagy próbákat kellett kiállniuk. Ez igazi gyógyító mese volt, és én nagyon büszke voltam Farkasapára.
A fejből mondott mesék közül szeretem még a Kisvakondot, mert vannak olyan részek, amik könnyen megjegyezhetők és mivel sokszor látták, jól el tudják képzelni a kis fejükben.
Egyik este valahogy a Narnia Krónikáiból, az Oroszlán, a Boszorkány és a ruhásszekrény filmből azt meséltem el, mikor a kilány találkozik a Faunnal. Ábel képzeletét nagyon megragadta ez a pici részlet (a ruhásszekrényről eset szó és valahogy eszembe jutott és elmeséltem, hogy volt egy kislány, aki bebújt a ruhásszekrénybe, mert bujócskáztak és a másik oldalon egy másik világban találta magát, ahol találkozott egy Faunnal....) Kattogtak a fejében a kerekek és egyre több és több részletet akart tudni. Persze ez nem neki való még, de láttam, hogy mennyire érdekli.
A leginkább persze a vetítést szeretik, de az kuriózum, csak heti egyszer szoktam nekik vetíteni. Az igazi oka az, hogy nagyon unom már a meglévő diafilmjeinket, és ők mindig ugyanazokat kérik. Van 5 mese, azt kell mindig mesélni, így heti egyszer kibírom, de minden nap... Az apjuk kerek-perec elzárkózik előle, hogy diáról meséljen, azt mondja, ha még egyszer el kell mesélnie a Szépségversenyt az erdőben, kiugrik az ablakon (Ráadásul ez egy igazi tanmese a fogmosásról, nekem is borsózik tőle a hátam, de a gyerekek sajnos szeretik. Hozzáteszem az apjuknak is egyik kedvenc meséje volt gyerekkorában, egyébként a diát is tőle örökölték).
Kíváncsi vagyok, mások hogyan mesélnek, és főleg, hogy mit, ilyen idős korában a gyerekeknek.
Minden este kell nekik mesélni és mivel ilyenkor már náluk sötét van, valahogy úgy alkult ki, hogy mindig fejből mesélek. Aztán hol innen, hol onnan veszek ihletet. A régi klasszikusokat, mint Piroska és a farkas meg hasonlók nem preferáltam, valahogy uncsi is volt, meg nehezen mesélem, hogy bekapta a farkas, kivágták a hasát, stb.
A gyerekek valamiért szeretik.
Valamelyik este, ihlet híjján a Jancsi és Juliskával próbálkoztam. Nem gondoltam végig persze előre, hogy hogyan fogom mesélni, hiszen azt mindenki ismeri. Már az elején gondolkodba estem, amit persze a srácok nem vehettek észre. Szóval rögtön a mese elején meghal a gyerekek anyukája, utána az apjuk rögtön más nőt keres, aki természetesen sokkal fontosabb neki, mint a gyerekei, ezért elviszi őket és az sötét erdőben sorsukra hagyja. Lehet, hogy az én gyerekeim báránylelkűek, de eddig ilyesmivel nem találkoztak, még szóban sem. Szóval próbáltam hímelni-hámolni, gyorsan elhadarni a cinkesebb részeket, de Ábel résen volt és vissza-vissza kérdezett.
Aztán mikor ott tartottam, hogy a banya azért zárta ketrecbe Juliskát, hogy felhízlalja és később megsüsse, hát teljesen készen voltam. Ezt azért már mégse...
Azt hiszem, maradunk az általam kitalált meséknél.
Ezek többnyire arról szólnak, hogy Ábel és Áron tűzoltók és épp a tűzoltó állomáson várják a riasztást. Ami aztán időben meg is érkezik. Elromlott egy vonat fékje, kigyulladt egy erdő, felborult egy kamion, hajó léket kapott és hasonló helyzetek várják, hogy a legbátrabb és legügyesebb tűzoltók, akik Ábel és Áron, megoldják. Ezek az ő kedvenc meséik és én is jobban szeretem mesélni, csak este 9-kor már nem sok kreativitás szorul belém és néha nehézkes kitalálnom, hogy mit is csinálnak a tűzoltók. Ráadásul Ábel állandóan közbeszól és előírja, hogy melyikük megy a helikopterrel, melyikük a létrás autóval, hogy ki ér oda hamarabb, hogy melyik barátját kell még belevegyem a mesébe. Ezzel mindig jól megakaszt.
Nemrég olvastam egy könyvet, "Gyógyító mesék" címmel, ami szintén nagyon sok ihletet adott. Mindenféle helyzetre van benne egy rövid mese, kiegészítve a szülőknek szóló tudnivalókkal. Hogy mennyire hatásosak és a kívánt viselkedési formát a gyakori mesélésükkel ki lehet-e váltani nem tudom, de nekünk lett egy kedvencünk. Ez azoknak a gyerekeknek szól, akik nem szeretnek rendet rakni. Ábel és Áron jól van szoktatva, ezért el szoktak pakolni, de azt nem állítom, hogy szerentek is, ezért ezt mondtam el nekik a könyvből először (természetesen fejből, nem felolvasva). A mese Veronkáról szól, aki nemigen szeret rendet rakni, ezért egy Pacuha nevű valaki a saját kérésére elviszi őt Összevisszaországba, ahol soha nem kell rendet rakni. Itt aztán megtanulja, hogy mivel semminek nincs helye, minden piszkos, szemetes és elhanyagolt, nem is lehet játszani, mert a játékok elvesztek, vagy el vannak törve, vagy hiányosak. Ezért kitalál egy jó kis rendrakó játékot Pacuhával és onnantól szeret rendetrakni otthon is, mert rájön, hogy ez a helyes viselkedés.
A srácoknak az a kedvenc része, mikor Veronka belép Pacuha házába és rögtön a lépcsőn belelép egy lábas borsófőzelékbe, amiből borsópüré lesz, és amit Pacuha felkínál neki vacsorára a koszos tányérban, amit a fürdőkádban találnak meg. Erre Veronka azt mondja: Fújj, ezt én nem tudom megenni!" Hát erre mindkét fiam iszonyú hahotába kezd, hogy miért....?
Egyszer az apukájuk, mikor Ábel nehezen viselte, hogy nem ő győzött valami általa kitalált versenyben Áron ellen, azt mesélte nekik, hogy a két tűzoltó egy tűzoltóversenyen vesz részt és minden számban ők győznek, pedig nagy próbákat kellett kiállniuk. Ez igazi gyógyító mese volt, és én nagyon büszke voltam Farkasapára.
A fejből mondott mesék közül szeretem még a Kisvakondot, mert vannak olyan részek, amik könnyen megjegyezhetők és mivel sokszor látták, jól el tudják képzelni a kis fejükben.
Egyik este valahogy a Narnia Krónikáiból, az Oroszlán, a Boszorkány és a ruhásszekrény filmből azt meséltem el, mikor a kilány találkozik a Faunnal. Ábel képzeletét nagyon megragadta ez a pici részlet (a ruhásszekrényről eset szó és valahogy eszembe jutott és elmeséltem, hogy volt egy kislány, aki bebújt a ruhásszekrénybe, mert bujócskáztak és a másik oldalon egy másik világban találta magát, ahol találkozott egy Faunnal....) Kattogtak a fejében a kerekek és egyre több és több részletet akart tudni. Persze ez nem neki való még, de láttam, hogy mennyire érdekli.
A leginkább persze a vetítést szeretik, de az kuriózum, csak heti egyszer szoktam nekik vetíteni. Az igazi oka az, hogy nagyon unom már a meglévő diafilmjeinket, és ők mindig ugyanazokat kérik. Van 5 mese, azt kell mindig mesélni, így heti egyszer kibírom, de minden nap... Az apjuk kerek-perec elzárkózik előle, hogy diáról meséljen, azt mondja, ha még egyszer el kell mesélnie a Szépségversenyt az erdőben, kiugrik az ablakon (Ráadásul ez egy igazi tanmese a fogmosásról, nekem is borsózik tőle a hátam, de a gyerekek sajnos szeretik. Hozzáteszem az apjuknak is egyik kedvenc meséje volt gyerekkorában, egyébként a diát is tőle örökölték).
Kíváncsi vagyok, mások hogyan mesélnek, és főleg, hogy mit, ilyen idős korában a gyerekeknek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)