Ábelből nagyon nehéz bármilyen, ovival kapcsolatos sztorit kihúzni, ha az ember egyenesen rákérdez. Ellenben néha mesélni kezd lefekvés után, a sötétben: "Anya, és képzeld el..." A mesék általában nem az oviról szólnak, ami pedig engem nagyon érdekelne, hanem markolókról, mozdonyokról, kocsikról, rakományokról és hasonló, számomra nem annyira érdekfeszítő dologról. Azért persze ezt is szívesen hallgatom, mert tudom, hogy neki fontos, de ilyenkor mindig elképzelem, hogy ha sürgősen nem szülök egy lányt, micsoda élet vár rám három ilyen autómániás pasi mellett.
A férjem se igen szokta figyelembe venni, hogy teljesen fű vagyok az autókhoz, olyan szinten, hogy a szinén kívül egyáltalán semmit nem tudok megjegyezni egy autóval kapcsolatban. Volt olyan, hogy mikor kiszálltam a kocsinkból, abban a tudatban, hogy a férjem ott marad benne azon a helyen, ahol kiszáltam, mikor visszaértem elkezdtem rángatni egy fehér kocsi ajtókilincsét, csak pár pillanat múlva véve észre, hogy ebbe nem ül senki és nem is úgy néz ki mint a mienk. A férjem elhajtott, mert tilosban parkolt, én meg a saját autónkat sem ismerem fel. Szóval tényleg analfabéta vagyok e tekintetben, ráadásul vezetni se tudok, ezért mikor a férjem forgatónyomatékról, fel- és visszakapcsolásról, start-stop funkcióról és egyéb az autó működésének témakörébe tartozó érdekfeszítő dologról, akkor igyekszem megjegyezni, amit mond, (mert később visszakérdezi ám), de magamban sehogy se tudom összerakni, hogy miről is beszél. Egyszerűen nem látom magam előtt.
Míg ha valaki a test belső felépítéséről, kis- és nagy vérkörről, pszichoszomatikus betegségkeről, és egyéb, az orvostudomány és pszichológia témaköréből vett dolgokról beszél, azt úgy hallgatom, hogy van fogalmam róla, mit is mond.
Ezt a szembeállítást csak azért teszem, hogy bizonyítsam, nem vagyok teljesen debil, csak az autó és annak a témaköre nem érdekel. Ehhez képest van otthon három pasim, akiket viszont marhára érdekel, és a kisebbek folyton, a nagyobb csak sokszor erről akarnak velem beszélgetni.
Arra következtetésre jutottam, hogy szülnöm kell egy lányt, hogy nekem is legyen, akivel eljárhatok kreatívkodni, érdekli esetleg a cérnálkodás, vagy egyéb olyan dolog, ami engem. Most nem áll módomban szülni, sajnos, később meg lehet, hogy késő lesz.
Szóval azt akartam elmesélni, hogy egyik este Ábel mégis hajlandó volt kicsit mesélni, ill. úgy húzgáltam ki harapófogóval néhány kérdésre a választ belőle. "Kivel játszottál ma az oviban?", semmi, " Játszottál ma az oviban Vilmossal?" egy szűkszavú: "igen". Zsófival? (ezeket a gyerekeket én is ismerem, mert a telepen laknak, a többi ovistársát nem nagyon, csak egyet-egyet névről), " ő náthás, ma nem jött oviba", Misivel (erről a kisfiuról úgy hallottam, hogy verekedős és kíváncsi vagyok, vannak-e összetűzéseik)" rugdosósa". Milyen játék az a rugdosós?, " Hát az olyan játék, hogy így (megmutatja) kidugjuk a fenekünket egymásnak". Bennem megáll az ütő, micsoda? mire leesik, hogy fenékbe rugdossák egymást. Eléggé elképedtem, mert Ábelt abszolút nem ilyennek ismerem, mint aki ilyen agresszív játékokban egyáltalán részt vesz, otthon nem is láttam soha tőle ilyesmit. Persze, ha dühös, elsalapálja az öcsét, de azt is úgy, hogy közben látszik rajta, csak a védekezés kényszeríti támadásra, mert az öcsi egy kis pióca és nehéz lerázni. Próbáltam felvilágosítani, hogy ez nem valami ötletes játék, elég butának hangzik, de túlságosan nem akarom tiltani sem, tudván, hogy minden tiltott dolog kívánatos.
Remélem, azért ennél hasznosabb játékokat is játszanak. Néha mesél még olyanról, hogy űrhalyós, favágós, de a részleteket még nem sikerült megismernem.
