Ez a mákos keksz egy dióssal párban készült, amit innen vettem, de lazán kenterbe verte. Nagy publikum előtt teszteltem és egybehangzóan a mákos vitte el a pálmát, aminek a receptjét innen vettem.
Eddig még nem sikerült képet készítenem, pedig kétszer is megsütöttem.
Hozzávalók nálam, dupla adaghoz, ami kb három tepsi:
300 g vaj
500 g liszt
160 g cukor
egy citrom leve és egy evőkanálnyi citromhéj (én szárított, boltit használok, mert nem szeretnék mérget enni)
két tojás
150 g mazsola, vagy vörös áfonya
80 g mák
Az egészet összegyúrjuk, csak éppen össze kell állítani a tésztát és hengerekké formázva hűtőbe tesszük egy éjszakára. Aztán másnap elővesszük, kb. fél centisekre felszeleteljük és sütőpapíros tepsire helyezzük. Nem nőnek meg túlságosan, de azért ne érjenek egymásba.
Hamar sül, figyelni kell, mikor barnul a széle már jó. 180 fokon, légkeverésen lehet sütni két tepsit is egyszerre.
Eddig mindenki el volt ájulva tőle. A mazsola nagyon finom benne, és külön jó, hogy két napra el lehet osztani a munkát, így összesen negyed- negyed óra ráfordítással megvan. Én vaj vajat használtam, arról tudom mondani, hogy finom, de meg lehet próbálni margarinnal is.
Teljes értékű növényi receptekkel kísérletezem az elmúlt időszakban, igyekszem vegán módon, olajmentesen enni. A régebbi receptjeim általában gluténmentesek, cukormentesek, IR- barát receptek. A családunkban mindenféle van, ezért sokmindennel kísérletezek. Ha valami megtetszik és elkészíted, add tudtomra, hogy veled örülhessek :D
2011. február 12., szombat
Hétvégi sütik - túrós
Hét közben is, de hét végén mindig sütök, de néha olyan gyorsan elfogy, hogy nem sikerül lefényképezni.
Imádom a túrót, ezért a héten már másodszor van nálunk ez a saját feltalálású túrós süti. Szerintem nagyon finom, könnyű állagú és egyszerű elkészíteni. Kezdők is bátran belevághatnak.
Hozzávalók:
50 dgk túró
2 tojás
cukor ízlés szerint
egy vaníliás cukor
egy csomag réteslap
egy fél üveg meggylekvár
kb. két-három marék búzadara
kis olaj és tejföl összekeverve
A réteslapot kicsomagolom, félbevágom, hogy akkora méretű legyen, mint a tepsim. Egy réteg réteslap (úgy három-négy egymáson) megkenem tejfölös olajjal, utána megszórom búzadarával és ráteszem a túró egyharmadát, csak vékony rétegben. Ismét réteslap jön, három-négy, kenés, majd a lekvár nagyon vékony rétegben, ismét réteslap, dara és túró. Addig folytatjuk, amíg van a hozzávalókból. Nekem általában három réteg túró és két réteg lekvár jön össze. A tetejére réteslap kerüljön, amit alaposan le kell kenni és mehet a sütőbe 180 fokra, kb 30 percre, mikor a teteje szép piros, megnő, akkor van kész. Utána összeesik, de nem baj, úgy jó.
El tudom képzelni, dióval és lekvárral, vagy mákkal is. Majd beszámolok, ha készül nálunk.
Imádom a túrót, ezért a héten már másodszor van nálunk ez a saját feltalálású túrós süti. Szerintem nagyon finom, könnyű állagú és egyszerű elkészíteni. Kezdők is bátran belevághatnak.
50 dgk túró
2 tojás
cukor ízlés szerint
egy vaníliás cukor
egy csomag réteslap
egy fél üveg meggylekvár
kb. két-három marék búzadara
kis olaj és tejföl összekeverve
A réteslapot kicsomagolom, félbevágom, hogy akkora méretű legyen, mint a tepsim. Egy réteg réteslap (úgy három-négy egymáson) megkenem tejfölös olajjal, utána megszórom búzadarával és ráteszem a túró egyharmadát, csak vékony rétegben. Ismét réteslap jön, három-négy, kenés, majd a lekvár nagyon vékony rétegben, ismét réteslap, dara és túró. Addig folytatjuk, amíg van a hozzávalókból. Nekem általában három réteg túró és két réteg lekvár jön össze. A tetejére réteslap kerüljön, amit alaposan le kell kenni és mehet a sütőbe 180 fokra, kb 30 percre, mikor a teteje szép piros, megnő, akkor van kész. Utána összeesik, de nem baj, úgy jó.
El tudom képzelni, dióval és lekvárral, vagy mákkal is. Majd beszámolok, ha készül nálunk.
Sajtos rúd és diós keksz (gluténmentes)
Mivel Ábel nagyon szereti a keksz szerű rágcsálnivalókat, ezért ezzel próbálkoztam leghamarabb. A mester család süteményhez való lisztjével készítettem egy sajtos rudat a Mester család honlapján olvasott recept alapján.
Siralmas lett a végeredmény, persze lehet, hogy az én hibám. A sütemény egyáltalán nem nőtt meg, volt egy kesernyés utóíze és sajnos egészen sötét lett, mintha megégett volna, de rögtön a sütés elején ilyen lett.
Nem is fogyasztotta a delikvens túl lelkesen, főleg úgy, hogy pont aznap a nagyszülőknél voltak, és a nagyi is sütött egy sajtosat, Shar liszttel, hát egészen más lett. Sokkal ehetőbb.
A diós (eredetileg Mogyorós macskanyelv) receptje a Barbara receptfüzetekben jelent meg.
Ez nagyon finom keksz recept, kicsit macerás elkészíteni, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy sima lisztből milyen lenne, alkalomadtán kipróbálom majd.
Hozzávalók:
17 dkg darált mogyoró (nálam vegyesen dió és mogyoró)
20 dkg Barbara lisztkeverék sütéshez, főzéshez
20 dkg cukor
12 dkg margarin
4 tojás
késhegynyi szódabikarbóna
Jól összekeverjük a hozzávalókat, és nyomózsákba töltjük. Sütőpapírral bélelt tepsire (nem elég csak a margarinozni) egymástól kb. 6 cm távolságra 10 centis rudakat nyomunk, és 160 fokon világosra sütjük őket. Egy részét csokiba mártottam, de mire eszembe jutott fényképezni, hűlt helye volt, az egész család ezt ette. A macera nekem az volt, hogy a zacskóba töltés során minden tiszta mázga lett, alig lehetett kimosni, és nekem valahogy nem lettek ilyen szépek, mindenféle formátumra szétfolytak. Majd még gyakorolok, biztosan lesz belőle repeta.
Siralmas lett a végeredmény, persze lehet, hogy az én hibám. A sütemény egyáltalán nem nőtt meg, volt egy kesernyés utóíze és sajnos egészen sötét lett, mintha megégett volna, de rögtön a sütés elején ilyen lett.
Nem is fogyasztotta a delikvens túl lelkesen, főleg úgy, hogy pont aznap a nagyszülőknél voltak, és a nagyi is sütött egy sajtosat, Shar liszttel, hát egészen más lett. Sokkal ehetőbb.
A diós (eredetileg Mogyorós macskanyelv) receptje a Barbara receptfüzetekben jelent meg.
Hozzávalók:
17 dkg darált mogyoró (nálam vegyesen dió és mogyoró)
20 dkg Barbara lisztkeverék sütéshez, főzéshez
20 dkg cukor
12 dkg margarin
4 tojás
késhegynyi szódabikarbóna
Jól összekeverjük a hozzávalókat, és nyomózsákba töltjük. Sütőpapírral bélelt tepsire (nem elég csak a margarinozni) egymástól kb. 6 cm távolságra 10 centis rudakat nyomunk, és 160 fokon világosra sütjük őket. Egy részét csokiba mártottam, de mire eszembe jutott fényképezni, hűlt helye volt, az egész család ezt ette. A macera nekem az volt, hogy a zacskóba töltés során minden tiszta mázga lett, alig lehetett kimosni, és nekem valahogy nem lettek ilyen szépek, mindenféle formátumra szétfolytak. Majd még gyakorolok, biztosan lesz belőle repeta.
Palacsinta kísérletek
Ezekről nem készült kép.
Amikor kiderült a lisztérzékenység, természetesen, mivel nem ismertük a gluténmentes lisztek természetét, ezért megvettük a legdrágább palacsintaport. El is készítettük, a Finax palacsintapora volt (piros) és nagyon finom, lágy palacsinták lettek, szépen lehetett sütni őket.
Ez egy sütésre elfogyott. Utána próbálkoztunk a Bezgluten termékcsalád palacsintaporával, ez se lett rossz, de másnap, mivel előző nap néhányat nem töltöttünk meg, már nem is lehetett használni őket, törtek és borzalmasan néztek ki. Kidobtuk.
A minap a pörköltmaradékot akartam hortobágyi palacsintává átlényegíteni, így ismét palacsintát sütöttem. Már nem is szenvedtem a két féle palacsinta tészta keverésével, egyből lisztmenteset készítettem, úgy, hogy sok esély nincs rá, hogy Ábel megkóstolja, de hát ha mégis. Barbara süteménylisztjével készítettem a szokásos palacsintatészta szerint és hát, elég siralmas lett. Valahogy vastagok lettek a palacsinták, törékenyek és nem sültek barnára, csak épp színt kaptak, de ha tovább sütöttem, kőkeménnyé váltak. Még frissen feltekertem őket, hogy nehogy mire a szósz elkészül, hasznavehetetlenek legyenek, de a végeredmény meglehetősen száraz, bár jóízű hortobágyi palacsinta lett.
Még tervezem kipróbálni kizárólag rizsliszttel, ill. Shar lisztel. Majd beszámolok.
Amikor kiderült a lisztérzékenység, természetesen, mivel nem ismertük a gluténmentes lisztek természetét, ezért megvettük a legdrágább palacsintaport. El is készítettük, a Finax palacsintapora volt (piros) és nagyon finom, lágy palacsinták lettek, szépen lehetett sütni őket.
Ez egy sütésre elfogyott. Utána próbálkoztunk a Bezgluten termékcsalád palacsintaporával, ez se lett rossz, de másnap, mivel előző nap néhányat nem töltöttünk meg, már nem is lehetett használni őket, törtek és borzalmasan néztek ki. Kidobtuk.
A minap a pörköltmaradékot akartam hortobágyi palacsintává átlényegíteni, így ismét palacsintát sütöttem. Már nem is szenvedtem a két féle palacsinta tészta keverésével, egyből lisztmenteset készítettem, úgy, hogy sok esély nincs rá, hogy Ábel megkóstolja, de hát ha mégis. Barbara süteménylisztjével készítettem a szokásos palacsintatészta szerint és hát, elég siralmas lett. Valahogy vastagok lettek a palacsinták, törékenyek és nem sültek barnára, csak épp színt kaptak, de ha tovább sütöttem, kőkeménnyé váltak. Még frissen feltekertem őket, hogy nehogy mire a szósz elkészül, hasznavehetetlenek legyenek, de a végeredmény meglehetősen száraz, bár jóízű hortobágyi palacsinta lett.
Még tervezem kipróbálni kizárólag rizsliszttel, ill. Shar lisztel. Majd beszámolok.
Gluténmentes zsömle kísérletek
Próbálkoztam már néhány gltuténmentes péksüti házi elkészítésével, de tényleg nehéz. A lisztmentes liszterkre jobbnál jobb receptek vannak írva, aztán mikor elkészíted a leírás szerint valami ehetetlen, kemény, szörnyűséget veszel ki a sütőből.
Kivételnek számít ez alól a Glutenix falusi kenyérpora, amivel ugyan kellett kísérletezni, de csak azért, mert még tapasztalatlan voltam. A Glutenix receptfüzetben megjelent kenyérreceptet elkészítve először elég silány lett az eredmény. Muffinsütőben szerettem volna megsütni a zsemléket, muffinpapírba (hogy nem érjen hozzá az edényhez, mert újat még nem volt alkalmam venni), de ezeket nem olajoztam meg első alkalommal, csak olyan ímmel-ámmal, hiszen a muffin se ragad bele, és a tésztát tálban kelesztetettem, utána kanalaztam (mert ez nem olyan gyúrós kenyértészta) a muffintepsibe és ott sajnos eléggé összeesett az akció során, és már meg se nőtt többet. A sülés után egyáltalán nem lehetett lepajszerolni róla a papírt és valahogy nagyon kemény volt. Amelyiket a sütés felénél elfelejtettem megkenni olajjal, ahogy a recept mondta, azok úgy néztek ki, mintha mészből készültek volna
Második alkalommal egyenesen a muffintepsibe kelesztettem a tésztát és úgy be olajoztam a papírkapszlikat, hogy csuda. Szépen megkeltek, csak most meg lefedtem, ezért amikor a fóliát eltávolítottam, a teteje mindnek lejött. Mindig tanul valamit az ember.
Ezekből már lehetett szendvicset készíteni. Ette is Ábel, szerencsére nagyon ízlett neki.
Loprofin lisztből még jobb lett. A dobozon lévő recept alapján készítettem, és igazi zsömleszagú zsömlék lettek, megnőttek, ropogósak voltak, szóval szuper lett. A muffinpapír most is nehezen jött le, pedig állatira megolajoztam mindent és erre is kellett olaj a tetejére, hogy valami kis színt kapjon. Ábel jó étvággyal eszi őket.
Az elején azt hittem, soha nem fogok olyan kenyeret készíteni, amit Ábel is megeszik, de most már látszik a fény az alagút végén.
Végül, de közel sem utolsó sorban a sógornőmtől kapott lenmagos Schar kenyér recept alapján készült zsömle követekezzen. Finom lett, három napig puha, frissen szuper, kenyér illatú. Vettem új muffinsütőt, ez már csak Ábelé lesz, ezért sokkal kisebbek a zsömlék, mert valahogy kisebb az ürege, mint a réginek.
Hozzávalók:
180 g Schar mix C
220 ml langyos víz
1 evk olíva olaj
10 g élesztő
5 dkg lenn mag darálva
Az élesztőt feloldom a langyos vízben (én szoktam hozzá tenni egy kk cukrot, mint a rendes kenyérhez). Utána mindent összekeverek és olajos kanállal beleteszem a muffintepsi mélyedéseibe. Elsímítom a tetejét szintén olajos kanállal és fél órát pihentetem. Nem takartam le, mert akkor beleragad és nem szép a teteje, de betettem a sütőbe 20 fokra. Előzőleg beszórom a muffin alját szezámmaggal, és bőven olajozom.
A kép nem lett túl jó, de finom volt.
Kivételnek számít ez alól a Glutenix falusi kenyérpora, amivel ugyan kellett kísérletezni, de csak azért, mert még tapasztalatlan voltam. A Glutenix receptfüzetben megjelent kenyérreceptet elkészítve először elég silány lett az eredmény. Muffinsütőben szerettem volna megsütni a zsemléket, muffinpapírba (hogy nem érjen hozzá az edényhez, mert újat még nem volt alkalmam venni), de ezeket nem olajoztam meg első alkalommal, csak olyan ímmel-ámmal, hiszen a muffin se ragad bele, és a tésztát tálban kelesztetettem, utána kanalaztam (mert ez nem olyan gyúrós kenyértészta) a muffintepsibe és ott sajnos eléggé összeesett az akció során, és már meg se nőtt többet. A sülés után egyáltalán nem lehetett lepajszerolni róla a papírt és valahogy nagyon kemény volt. Amelyiket a sütés felénél elfelejtettem megkenni olajjal, ahogy a recept mondta, azok úgy néztek ki, mintha mészből készültek volna
Második alkalommal egyenesen a muffintepsibe kelesztettem a tésztát és úgy be olajoztam a papírkapszlikat, hogy csuda. Szépen megkeltek, csak most meg lefedtem, ezért amikor a fóliát eltávolítottam, a teteje mindnek lejött. Mindig tanul valamit az ember.
Loprofin lisztből még jobb lett. A dobozon lévő recept alapján készítettem, és igazi zsömleszagú zsömlék lettek, megnőttek, ropogósak voltak, szóval szuper lett. A muffinpapír most is nehezen jött le, pedig állatira megolajoztam mindent és erre is kellett olaj a tetejére, hogy valami kis színt kapjon. Ábel jó étvággyal eszi őket.
Végül, de közel sem utolsó sorban a sógornőmtől kapott lenmagos Schar kenyér recept alapján készült zsömle követekezzen. Finom lett, három napig puha, frissen szuper, kenyér illatú. Vettem új muffinsütőt, ez már csak Ábelé lesz, ezért sokkal kisebbek a zsömlék, mert valahogy kisebb az ürege, mint a réginek.
Hozzávalók:
180 g Schar mix C
220 ml langyos víz
1 evk olíva olaj
10 g élesztő
5 dkg lenn mag darálva
Az élesztőt feloldom a langyos vízben (én szoktam hozzá tenni egy kk cukrot, mint a rendes kenyérhez). Utána mindent összekeverek és olajos kanállal beleteszem a muffintepsi mélyedéseibe. Elsímítom a tetejét szintén olajos kanállal és fél órát pihentetem. Nem takartam le, mert akkor beleragad és nem szép a teteje, de betettem a sütőbe 20 fokra. Előzőleg beszórom a muffin alját szezámmaggal, és bőven olajozom.
A kép nem lett túl jó, de finom volt.
Liszérzékenyeknek bolt Martonvásáron
Meglepett, hogy itt a telepen, az orrunk előtt nyitott egy lisztérzékeny bolt, ahol tulajdonképpen a Shar és a Beiker liszteket kivéve minden kapható. Van előre csomagolt kenyér, zsemle, Mester család sok-sok terméke, Glutenix termékek és szójatejek is. Lehet kapni nápolyit, természetesen gluténmenteset és "müzliszeletet" is. Ezek azért nagyon jók, mert sokszor, mikor sétálni indulunk, a fiuk szívesen elrágcsálnak egy-egy kiflit, zsömlét és mostanában nehéz Ábelnek mit adni. Ha történetesen nincs otthon neki sütött zsömle, akkor csak abonettett tudok neki vinni, és az elég szegényes eledel egy friss zsömléhez képest, amit Áron falatozhat. Ezért a boltban, ami a lakótelep elején van, tudok neki is venni valami finomságot, még a séta elején, és nem érzi magát Nagyon megörültem neki, mikor a védőnő elújságolta és amikor megláttam a kínálatot. Az eladó, aki egyben a tulajdonos, maga is lisztérzékeny, nemrég diagnosztizálták, ezért belülről tudja, milyen nehéz a finom péksütemények előállítása. Előzékeny, kedves, őszinte tanácsod is ad, hogy valamelyik termék tényleg finom-e vagy sem. Nem mindegy, mert iszonyú ára van egy -egy nápolyi szeletnek is, és ha történetesen ehetetlen, akkor az ember többet bosszankodik, mint egy átlagos másik terméknél. Ráadásul, ha a gyerekről van szó, nyilván, nem mindegy, mit adunk neki.
Internetes boltként is funkcionál:
www.allergia24.com
Mi azt a formáját még nem próbáltuk, hiszen itt van két utcányira.
Próbáljátok ki akinek a diétája előírja a glutén- vagy laktózmentességet!
Internetes boltként is funkcionál:
www.allergia24.com
Mi azt a formáját még nem próbáltuk, hiszen itt van két utcányira.
Próbáljátok ki akinek a diétája előírja a glutén- vagy laktózmentességet!
Könyvajánló - oroszokról szóló regények
Tegnap fejeztem be Anna Blundy: Az oligarcha felesége című könyvet. Örültem, mikor a könyvtában megláttam, mert nemrégen olvastam a beszámolót róla a Könyvmolyoknál, és nagyon érdekelt.
Nem bántam meg, hogy kikölcsönöztem, alig két nap alatt elolvastam.
Nekem a cím nem nagyon tetszett. Valahogy olyan régies kifejezésnek találtam az "oligarcha" kifjezést és a könyv tartalma alapján se tartom jó öttletnek. Persze hogyan lehet megnevezni egy dúsgazdag férfit, aki a munkásosztály tagjai közül került ki, nálunk mondjuk "újgazdag", ami nem túl hízelgő és nem is túl irodalmi kifejezés. Szóval jobb híjján igyekeztem megbarátkozni ezzel az elnevezéssel, szerencsére a könyvben is csak a végén kerül elő.
Fura volt, hogy minden szereplő életébe belehelyezkedve meséli el a történet rá eső részét az írónő. Izgalmas volt. Bizonyos értelemben szokványos életek, mégis különlegesek. Két orosz fiatal, egy lány, aki 15 évesen prostítucióra kényszerül, egy fiatal fiú, aki korán elveszíti az apját, borzalmas öngyilkosság során, és rá marad a család eltartása, extrém nehéz körülmények között, és egy angol lány, akinek hiába vannak szülei, mérhetetlenül magányos és elhanyagolt. Az ő életük szállainak összegubancolódásáról szól a könyv.
Érdekes és élvezetes olvasmány volt, a végén egy csúnya friccskával, ami személy szerint engem nagyon bosszantott. Azért ajánlom mindenkinek. Érdekes volt az igazán gazdagok világába betekinteni, belegondolni, milyen lennék én, ha ennyi pénzem lenne. Újra rá kellett döbbennem, hogy a "csodálatos orosz lélek" nem afféle elvont fogalom, tényleg egészen furcsa a lelkivilágúak az orosz embereknek.
Ulickaja: Elsők és utolsók
Most orosz hetet tartottam, úgy tűnik. Ulickaja nem mérhető, az előzőekben említett írónővel. Ő klasszikus. Egyszerűen imádom az írásait. Lenyűgöz, elvarázsol. Elrepít Oroszországba, Moszkva utcáira és tereire, a moszkvai szegények és nyomorultak közé, a bérházakban sínylődő, magányos gyerekek és öregek közé. Nem lehet letenni. A könyveinek varázsa van és a nyelvet úgy használja, ahogy senki más (a fordítás nagyon jó). Tényleg, csak Dosztojevszkijhez vagy Tolsztojhoz tudnám hasonlítani, bár lehet, hogy ezért egy magyartanár megkövezne. Nem bánom, tényleg az ő könyveiket olvasva éreztem, hogy nagyon mély húrokat tudnak megpendíteni az emberi lélekben.
Ennek a könyvnek valahogy nincs úgynevezett storija. Már az elején zsongott a fejem a sok orosz névtől. A könyv feléig vártam, hogy majd valahogy egymásba kapcsolódnak a történetek, de hiába vártam, minden fejezet más és más emberek regényes, különleges életét meséli el. Minden sors egy regényt kitenne. Olyan finomsággal ábrázolja az emberek életét, gondolatait, ahogy még senkinél sem találkoztam vele.
Na jó, nem dicsérem tovább, mindenki olvasson Ulickaját, nem fogja megbánni.
2011. február 4., péntek
Tél vége - Csodabogarak
Én úgy gondolom, hogy már a tél végén járunk, bár még csak február eleje van, szeretem azt gondolni, hogy mindjárt itt a tavasz.
A gyerekeim most már szinte ki se gyógyulnak a takonykórból. Egyik hétről a másikra újabb és újabb kórságok ütik fel a fejüket, nem szűnűnk orrot fújni és szívni, csöpögtetni, lámpázni, antibiotikumot szedni, hányni, stb. Csupa kellemes dolog. :( Nekem nagyon elegem van már mindebből, ezért is bíztatgatom ezzel magam, hogy nem baj, ez már a tél vége. Egyébként lehet, hogy tényleg az a kevés vitamin a gyerekek vitaminraktárában is elfogyott, ami eddig volt, azért van ez a sok betegség. Pedig kapnak vasat, csukamájolajat, C-vitamint naponta 500 mg-ot, Ferrum phosforicumot, multivitamint, aktimelt vagy protexint. Ezeket naponta, betegségtől függetlenül, és mégis, a vérképük katasztrofális. Hát mit tegyek még?
Ábel nem jár oviba gyakorlatilag december eleje óta. Mindenről lemaradt, mikulás, karácsony, mackók hete és gyanítom a farsangról is le fog maradni.
Sem én, sem Farkasapa nem sejtette, hogy ha gyerekeink lesznek, lemondhatunk a nyugodt betegeskedésről, ágyban hentergésről, pihentető alvásokról, stb. Hiába voltunk mi is betegek, főleg én, éjszaka ugyanúgy fel kellett kelnem a gyerekekhez, ugyanúgy ébren kellett lennem velük egész nap. Még jó, hogy kis segítségem akadt, mert kipurcantam volna, tényleg.
Az éjszakákra visszatérve, meg elmesélem, hogy bár Áron már két éves elmúlt, még mindig evett éjszaka. Igazából tudtam én, hogy nem kellene már adni neki, de kényelmesebb volt minden éjszaka tíz percig ébren lennem, mint órákig hallgatni a kiabálását. Ezért inkább adtam neki egy üveg tápszert és aludtunk tovább.
Hétfőn viszont én is rosszul voltam, ezért az apjuk volt velük éjszaka. Áron kezdte a műsorszámát, mire az apja megmondta, hogy nincs tej, nem is lesz, és csend legyen, aludjon. Még kicsit zsörtölődött, de ahogy komolyabban rá akart zendíteni, az apja megkérdezte, hogy esetleg kér-e egy pofont? Hát, azt nem kért, inkább elaludt, azóta éjszakánként fel se ébred.
Hamarabb kellett volna "bevágni a susnyásba".
Végre - végre a fiuk rákaptak a Csodabogarak című mesére. Remélem hosszútávú szerelem lesz. El sem tudom mondani, mennyire unom azoket a meséket, amiket ők nagyon szeretnek. Thomas, Bob, a mester, Kocáksfülű nyúl, Mazsola és Tádé, Verdák, Éliás, a kis mentőhajó, Roary, a versenyautó, Pet, a postás és sorolhatnám. Némelyik nem rossz, de mikor az ember hússzor nézi meg két hét alatt, akkor ezekre is rá lehet unni. Ezeket általában dvd-n nézik, mondjuk naponta két cédét végig. Sajnos. Ábellel, míg kicsi volt, még harcoltunk és nagyon korlátoztuk a tévézését. Most azonban az a helyzet, hogy ha a tv -é előtt ülnek legalább nem veszekszenek, legalább csend van és esetleg el tudok mosogatni, vagy főzni valamit úgy, hogy közben nem kell ötszáz kívánságot teljesítenem. A múltkor épp számoltam, hogy egy szimpla levesfőzés közben hányszor jöttek oda és kértek valamit. 21x-er. Na most, van, akit ez nem borít ki, de én nem ezek közé a szupertürelmes emberek közé tartozom. Engem teljesen kiborít, elveszítem a fonalat, elfelejtek sót, ezt-azt-amazt tenni a levesbe, mert állandóan félbeszakítanak. Ennél még az is jobb, ha tévéznek. Persze nekem.
Hol van az már, mikor főzés közben még Farkasapa, aki még akkor csak szimplán a férjem volt, sem jöhetett ki a konyhába, mert idegesített. Sajnos én ilyen vagyok, ilyen voltam mindig is, hogy ha főztem, csak egyedül szerettem csinálni. Nekem a másokkal közös főzés nem élmény, hanem teher. Úgy érzem, hogy nem tudok gondolkodni és tényleg, sok mindent kihagyok az ételekből, sütikből, ha ilyen nehezített körülmények között kell helytállnom. Ehhez képest, most semmit, de semmit nem tudok egyedül csinálni a konyhában. Sőt!
De visszatérve a mesékre, szóval nagyon örültem, mert már régóta szerettem volna nézni a Csodabogarakat, de a fiuk nem voltak rá vevők. Tegnap este Ábel egyszer csak azt kérte, hogy nézzük a bogárkákat, ami ott fenn van a polcon. Annyira helyesek ezek a mesék! Nem is igazán mesék, nem tudom, hogy lehet a műfajukat megfogalmazni. Valóságos környezetben, a bogárkák, pókok, hangyák, legyek, szöcskék, csigák, és egyéb apró népség dolgozik, ugrik, egymás ellen áskálódik, és szeret. Nagyon bájos történekek, sok humorral. A felnőttek is élvezik, sőt, talán ők inkább. Farkasapa kollégájától kaptuk kölcsön a sorozatot, 6 dvd, úgyhogy most ez megy éjjel-nappal, amíg erre is rá nem ununk.
Néhány epizód a youtube-on
http://www.youtube.com/results?search_query=minuscule&search_type=&aq=f
A gyerekeim most már szinte ki se gyógyulnak a takonykórból. Egyik hétről a másikra újabb és újabb kórságok ütik fel a fejüket, nem szűnűnk orrot fújni és szívni, csöpögtetni, lámpázni, antibiotikumot szedni, hányni, stb. Csupa kellemes dolog. :( Nekem nagyon elegem van már mindebből, ezért is bíztatgatom ezzel magam, hogy nem baj, ez már a tél vége. Egyébként lehet, hogy tényleg az a kevés vitamin a gyerekek vitaminraktárában is elfogyott, ami eddig volt, azért van ez a sok betegség. Pedig kapnak vasat, csukamájolajat, C-vitamint naponta 500 mg-ot, Ferrum phosforicumot, multivitamint, aktimelt vagy protexint. Ezeket naponta, betegségtől függetlenül, és mégis, a vérképük katasztrofális. Hát mit tegyek még?
Ábel nem jár oviba gyakorlatilag december eleje óta. Mindenről lemaradt, mikulás, karácsony, mackók hete és gyanítom a farsangról is le fog maradni.
Sem én, sem Farkasapa nem sejtette, hogy ha gyerekeink lesznek, lemondhatunk a nyugodt betegeskedésről, ágyban hentergésről, pihentető alvásokról, stb. Hiába voltunk mi is betegek, főleg én, éjszaka ugyanúgy fel kellett kelnem a gyerekekhez, ugyanúgy ébren kellett lennem velük egész nap. Még jó, hogy kis segítségem akadt, mert kipurcantam volna, tényleg.
Az éjszakákra visszatérve, meg elmesélem, hogy bár Áron már két éves elmúlt, még mindig evett éjszaka. Igazából tudtam én, hogy nem kellene már adni neki, de kényelmesebb volt minden éjszaka tíz percig ébren lennem, mint órákig hallgatni a kiabálását. Ezért inkább adtam neki egy üveg tápszert és aludtunk tovább.
Hétfőn viszont én is rosszul voltam, ezért az apjuk volt velük éjszaka. Áron kezdte a műsorszámát, mire az apja megmondta, hogy nincs tej, nem is lesz, és csend legyen, aludjon. Még kicsit zsörtölődött, de ahogy komolyabban rá akart zendíteni, az apja megkérdezte, hogy esetleg kér-e egy pofont? Hát, azt nem kért, inkább elaludt, azóta éjszakánként fel se ébred.
Hamarabb kellett volna "bevágni a susnyásba".
Végre - végre a fiuk rákaptak a Csodabogarak című mesére. Remélem hosszútávú szerelem lesz. El sem tudom mondani, mennyire unom azoket a meséket, amiket ők nagyon szeretnek. Thomas, Bob, a mester, Kocáksfülű nyúl, Mazsola és Tádé, Verdák, Éliás, a kis mentőhajó, Roary, a versenyautó, Pet, a postás és sorolhatnám. Némelyik nem rossz, de mikor az ember hússzor nézi meg két hét alatt, akkor ezekre is rá lehet unni. Ezeket általában dvd-n nézik, mondjuk naponta két cédét végig. Sajnos. Ábellel, míg kicsi volt, még harcoltunk és nagyon korlátoztuk a tévézését. Most azonban az a helyzet, hogy ha a tv -é előtt ülnek legalább nem veszekszenek, legalább csend van és esetleg el tudok mosogatni, vagy főzni valamit úgy, hogy közben nem kell ötszáz kívánságot teljesítenem. A múltkor épp számoltam, hogy egy szimpla levesfőzés közben hányszor jöttek oda és kértek valamit. 21x-er. Na most, van, akit ez nem borít ki, de én nem ezek közé a szupertürelmes emberek közé tartozom. Engem teljesen kiborít, elveszítem a fonalat, elfelejtek sót, ezt-azt-amazt tenni a levesbe, mert állandóan félbeszakítanak. Ennél még az is jobb, ha tévéznek. Persze nekem.
Hol van az már, mikor főzés közben még Farkasapa, aki még akkor csak szimplán a férjem volt, sem jöhetett ki a konyhába, mert idegesített. Sajnos én ilyen vagyok, ilyen voltam mindig is, hogy ha főztem, csak egyedül szerettem csinálni. Nekem a másokkal közös főzés nem élmény, hanem teher. Úgy érzem, hogy nem tudok gondolkodni és tényleg, sok mindent kihagyok az ételekből, sütikből, ha ilyen nehezített körülmények között kell helytállnom. Ehhez képest, most semmit, de semmit nem tudok egyedül csinálni a konyhában. Sőt!
De visszatérve a mesékre, szóval nagyon örültem, mert már régóta szerettem volna nézni a Csodabogarakat, de a fiuk nem voltak rá vevők. Tegnap este Ábel egyszer csak azt kérte, hogy nézzük a bogárkákat, ami ott fenn van a polcon. Annyira helyesek ezek a mesék! Nem is igazán mesék, nem tudom, hogy lehet a műfajukat megfogalmazni. Valóságos környezetben, a bogárkák, pókok, hangyák, legyek, szöcskék, csigák, és egyéb apró népség dolgozik, ugrik, egymás ellen áskálódik, és szeret. Nagyon bájos történekek, sok humorral. A felnőttek is élvezik, sőt, talán ők inkább. Farkasapa kollégájától kaptuk kölcsön a sorozatot, 6 dvd, úgyhogy most ez megy éjjel-nappal, amíg erre is rá nem ununk.
Néhány epizód a youtube-on
http://www.youtube.com/results?search_query=minuscule&search_type=&aq=f
2011. január 23., vasárnap
Pihentető hétvége sok sütéssel
Gyönyörű idő volt pénteken és szombaton. Végre ráérősebbre vehettem a figurát, ezért sütöttem paninit.
A receptet Ottistól vettem, tökéletes, feleztem az adagot, de nem tértem el a recepttől.
Szombaton is csodaszép napsütésre ébredtünk, ezért külön-külön töltöttük az időt a fiukkal. Én elmentem Ábellel könyvtárba, Farkasapa meg vásárolni Áronnal. Ő húzta a rövidebbet, de így van ez, ha csak ő tud vezetni a családból és vidéken lakunk. Ők is szoktak jönni könyvtárba, de most muszáj volt néhány dolgot venni.
Csodás érzés volt elindulni Ábellel. Ő bringával, én gyalog a könyvekkel a hátamon. Nagy békességet éreztem. A boltban vettünk Maoam cukorkát, ami reményeim szerint gluténmentes és eheti, bár bővebb információm nincs, mint amit a csomagoláson feltüntetnek, az összetevők között nem láttam gyanús holmit. Most ez az első számú kedvenc, több csomaggal is elpusztít egyszerre. Egész úton rágtuk a cukorkát és beszélgettünk. Nagyon jó érzés volt. Sokat kérdezett Ábel, ilyeneket: "Az embereknek miért van hajuk?" "Miért nincs az embereknek kopoltyújuk?", "A medvék tudnak biciklizni? Én láttam a tévében, hogy egy medve biciklizett?". Aztán a könyvtárban mindketten keresgéltünk. Határozott céllal mentünk, Petson és Findus könyveket kerestünk. Kivettük Duda és Pocsolya kalandjait, ami szerintem helyes mese, a Minimax-ról ismerjük, a Kisvakond és az Egér karácsonyát, egy Sicc-et, a Kavicsmesét, Marék Veronikától. Sokat már ismer, Ábel, azért is vettük ki, de nyitott az új mesékre is. Végre kézhez kaptam Bögre úr meséit, kíváncsi vagyok, mit fog hozzá szólni Ábel.
Magamnak is szereztem jó könyveket, többek között egy új Ulckaja kötetet, majd beszámolok róla, ha sikerült elolvasnom.
Az egyetlen nehézség meseolvasás közben, hogy mikor Ábellel leülünk Áron is jön, ki ne maradjon, és sajnos neki még hosszúak azok a mesék, amiket Ábellel olvasunk, ezért feltétlen meg akarja zavarni, hajtogatja a könyvet, piszkál minket és mindent bevet, csak hogy abbahagyjuk. Ez engem nagyon bosszant, és elzavarom.
Vele is szoktam olvasni, csak olyankor eleve olyan könyveket választok. Boribon a kedvence, azokat mindig egymás után háromszor kell elolvasni. Na, ezt se szeretem túlzottan, de tudom, minden szülő szenved attól, hogy a gyerekek háromszor akarja meghallgatni a mesét, egymás után. Ilyenkor Ábel is odaül, de ő élvez minden mesét, még a Böngészőket is sokat forgatjuk vele. Azt mindketten nagyon szeretik, sokat nézzük.
Délutánra sajnos nagyon hideg lett, ezért csak Áronnal merészkedtünk ki egy gyors motorozásra, de hamara hazamenekültünk, mert jéggé fagytunk 20 perc alatt, hiába öltöztünk fel alaposan.
Ma a fiuk, Farkasapa, a két gyerek és a nagypapájuk elmentek a Közlekedési Múzeumba. Nagyon örültem, mert ilyenkor egyedül hagynak, és rendezkedhetek a lakásban kedvemre. Ilyenkor támadnak a legjobb ötleteim és felforgatom az egész házat. Nagyon élvezem. Sütök-főzök és filmeket nézek.
A mai pihenés eredménye egy finom bagell, amire már régóta fájt a fogam, de főve sült süti kicsit bonyolultabb, mint ami a hétköznapokba belefér, de a panini sikere után mindenképp ki szerettem volna próbálni. A recept természetesen Ottistól származik. Az ő receptjei egyszerűek, és tökéletesen sikerülnek.
A lisztmentes sajtos rúd receptje a másik blogon.
A békés, vidám hétvége a dolgos és aktív hét előfeltétele.
A receptet Ottistól vettem, tökéletes, feleztem az adagot, de nem tértem el a recepttől.
Szombaton is csodaszép napsütésre ébredtünk, ezért külön-külön töltöttük az időt a fiukkal. Én elmentem Ábellel könyvtárba, Farkasapa meg vásárolni Áronnal. Ő húzta a rövidebbet, de így van ez, ha csak ő tud vezetni a családból és vidéken lakunk. Ők is szoktak jönni könyvtárba, de most muszáj volt néhány dolgot venni.
Csodás érzés volt elindulni Ábellel. Ő bringával, én gyalog a könyvekkel a hátamon. Nagy békességet éreztem. A boltban vettünk Maoam cukorkát, ami reményeim szerint gluténmentes és eheti, bár bővebb információm nincs, mint amit a csomagoláson feltüntetnek, az összetevők között nem láttam gyanús holmit. Most ez az első számú kedvenc, több csomaggal is elpusztít egyszerre. Egész úton rágtuk a cukorkát és beszélgettünk. Nagyon jó érzés volt. Sokat kérdezett Ábel, ilyeneket: "Az embereknek miért van hajuk?" "Miért nincs az embereknek kopoltyújuk?", "A medvék tudnak biciklizni? Én láttam a tévében, hogy egy medve biciklizett?". Aztán a könyvtárban mindketten keresgéltünk. Határozott céllal mentünk, Petson és Findus könyveket kerestünk. Kivettük Duda és Pocsolya kalandjait, ami szerintem helyes mese, a Minimax-ról ismerjük, a Kisvakond és az Egér karácsonyát, egy Sicc-et, a Kavicsmesét, Marék Veronikától. Sokat már ismer, Ábel, azért is vettük ki, de nyitott az új mesékre is. Végre kézhez kaptam Bögre úr meséit, kíváncsi vagyok, mit fog hozzá szólni Ábel.
Magamnak is szereztem jó könyveket, többek között egy új Ulckaja kötetet, majd beszámolok róla, ha sikerült elolvasnom.
Az egyetlen nehézség meseolvasás közben, hogy mikor Ábellel leülünk Áron is jön, ki ne maradjon, és sajnos neki még hosszúak azok a mesék, amiket Ábellel olvasunk, ezért feltétlen meg akarja zavarni, hajtogatja a könyvet, piszkál minket és mindent bevet, csak hogy abbahagyjuk. Ez engem nagyon bosszant, és elzavarom.
Vele is szoktam olvasni, csak olyankor eleve olyan könyveket választok. Boribon a kedvence, azokat mindig egymás után háromszor kell elolvasni. Na, ezt se szeretem túlzottan, de tudom, minden szülő szenved attól, hogy a gyerekek háromszor akarja meghallgatni a mesét, egymás után. Ilyenkor Ábel is odaül, de ő élvez minden mesét, még a Böngészőket is sokat forgatjuk vele. Azt mindketten nagyon szeretik, sokat nézzük.
Délutánra sajnos nagyon hideg lett, ezért csak Áronnal merészkedtünk ki egy gyors motorozásra, de hamara hazamenekültünk, mert jéggé fagytunk 20 perc alatt, hiába öltöztünk fel alaposan.
Ma a fiuk, Farkasapa, a két gyerek és a nagypapájuk elmentek a Közlekedési Múzeumba. Nagyon örültem, mert ilyenkor egyedül hagynak, és rendezkedhetek a lakásban kedvemre. Ilyenkor támadnak a legjobb ötleteim és felforgatom az egész házat. Nagyon élvezem. Sütök-főzök és filmeket nézek.
A mai pihenés eredménye egy finom bagell, amire már régóta fájt a fogam, de főve sült süti kicsit bonyolultabb, mint ami a hétköznapokba belefér, de a panini sikere után mindenképp ki szerettem volna próbálni. A recept természetesen Ottistól származik. Az ő receptjei egyszerűek, és tökéletesen sikerülnek.
A lisztmentes sajtos rúd receptje a másik blogon.
A békés, vidám hétvége a dolgos és aktív hét előfeltétele.
2011. január 17., hétfő
Könyvajánló
Jeanett Walls - Az üvegpalota című könyvet olvastam nemrég, és nagy hatással volt rám. A borítója jelentéktelen, azért kölcsönöztem ki, mert az új könyvek között volt, bár szerintem nem mostanában jelent meg.
A legmegrázóbb az volt benne, hogy igaz az egész történet, úgy esett meg, ahogy le van írva. Egy new yorki újságírónő írja meg a gyerekkora történetét. Amerika, sivatagos vidék. Egy család, négy gyerekkel, állandó otthon és munka nélkül, vándorolva mindig másik rozzant autóval. A gyerekek erősek, önellátóak és éheznek. Az apuka alkoholista, életművész, az anyuka művésznek hiszi magát, egyébként tanár. A gyerekek egész nap nem esznek, kint bóklásznak a sivatagban, iskolába járnak, ha tudnak, és játszanak. A szülők szinte egyáltalán nem figyelnek rájuk, hogy van-e ruhájuk, cipőjük, ételük. Meglepett, hogy mindezek ellenére igazán nagy bajuk sohasem történt (bár a sivatagban rengeteg volt a skorpió, kígyó, veszélyes bogarak, bár három évesen az írónő virslit főzött és felgyulladt a ruhája, bár egész évben mezítláb jártak, mert nem volt cipőjük, stb), nem voltak betegek és a lelkiviláguk is ép maradt.
A szülők nem gonoszságból hanyagolják el a gyerekeket, hanem azért, mert úgy gondolják, így tesznek jót velük. Szeretik a gyerekeiket, de nem gondoskodnak róluk. A gyerekek nagyon okosak, sokat olvasnak, mert a szülők is ezt teszik, ilyen téren foglalkoznak velük. Kirándulnak, az apjuk sokat mesél nekik a természet törvényeiről. A szülők utálnak segélyt kérni, nem is teszik, és utálják a konvenciókat, ezért élnek így. A gyerekek ezt el is fogadják, de mikor az apjuk kis, elmaradott bányászfalujában letelepednek, és ott maradnak hosszú időre, akkor már kezdik érezni, hogy nincs ez így jól és keresik a menekülést.
Amellett, hogy az iskolában nagyon jól teljesítenek, a közösség nem fogadja be őket. Dolgoznak és a szemétből étkeznek az iskola mosdójában. Gyűjtenek a meneküléshez.
A legvérforralóbb epizód számomra az volt, amikor a gyerekek összegyűjtött pénzét az apa egyik nap elveszi és elissza, pedig tudja, hogy mennyi munka van abban a pénzben és hogy ez az utolsó lehetősége a legnagyobb lánynak, hogy egyetemre menjen.
Végül a gyerekek minden terve sikerül, mindannyiukból sikeres emberek lesznek, akik megtalálják a helyüket a világban. Mindez az elszántságuknak köszönhető és annak, hogy soha nem adták fel.
Megdöbbentő könyv, mindenkinek ajánlom, akinek gyereke van, hogy olvassa el.
Kate Furnivall - Vörös sál
Romantikus történet gazdagon. Élvezetes volt olvasni, bár néha úgy éreztem, rövidebben is meg lehetett volna írni. A munkatáborokról írt részek nagyon nyomasztóak voltak, de valósághűek, gondolom. A karakterek végletesek, jól kidolgozottak. Oroszországban játszódik a történet, Sztálin hatalomrakerülése után. Borzalmas állapotban vannak az emberek, az ország és a gazdaság. A propagandaszövegek persze hangzatosak, de árulás és besúgók vesznek körbe mindent és mindenkit.
Ebben a környezetben szökik meg Szófia egy munkatárborból, mert megfogadja, hogy a barátnője, Anna életét megmenti. Ezt csak úgy teheti meg, ha megkeresi Anna régi szerelmét, Vaszilijt, aki már más néven él egy Tivil nevű faluban, és a segítségét kéri.
Sok viszontagság árán eléri a falut, ahol a cigány, aki régóta várta, mert tudja, hogy a falu jövője függ Szófiától, befogadja és hamar kapcsolatba kerül Vaszilis-Mihaillal is. A vörös sál nem sok szerepet kap a könyvben, szerintem.
A történet vége rejti a fordulatot és természetesen a boldog végkifejletet.
Nem volt igazán mélyreható a történet, de jól szórakoztam.
Vörös sál-
A legmegrázóbb az volt benne, hogy igaz az egész történet, úgy esett meg, ahogy le van írva. Egy new yorki újságírónő írja meg a gyerekkora történetét. Amerika, sivatagos vidék. Egy család, négy gyerekkel, állandó otthon és munka nélkül, vándorolva mindig másik rozzant autóval. A gyerekek erősek, önellátóak és éheznek. Az apuka alkoholista, életművész, az anyuka művésznek hiszi magát, egyébként tanár. A gyerekek egész nap nem esznek, kint bóklásznak a sivatagban, iskolába járnak, ha tudnak, és játszanak. A szülők szinte egyáltalán nem figyelnek rájuk, hogy van-e ruhájuk, cipőjük, ételük. Meglepett, hogy mindezek ellenére igazán nagy bajuk sohasem történt (bár a sivatagban rengeteg volt a skorpió, kígyó, veszélyes bogarak, bár három évesen az írónő virslit főzött és felgyulladt a ruhája, bár egész évben mezítláb jártak, mert nem volt cipőjük, stb), nem voltak betegek és a lelkiviláguk is ép maradt.
A szülők nem gonoszságból hanyagolják el a gyerekeket, hanem azért, mert úgy gondolják, így tesznek jót velük. Szeretik a gyerekeiket, de nem gondoskodnak róluk. A gyerekek nagyon okosak, sokat olvasnak, mert a szülők is ezt teszik, ilyen téren foglalkoznak velük. Kirándulnak, az apjuk sokat mesél nekik a természet törvényeiről. A szülők utálnak segélyt kérni, nem is teszik, és utálják a konvenciókat, ezért élnek így. A gyerekek ezt el is fogadják, de mikor az apjuk kis, elmaradott bányászfalujában letelepednek, és ott maradnak hosszú időre, akkor már kezdik érezni, hogy nincs ez így jól és keresik a menekülést.
Amellett, hogy az iskolában nagyon jól teljesítenek, a közösség nem fogadja be őket. Dolgoznak és a szemétből étkeznek az iskola mosdójában. Gyűjtenek a meneküléshez.
A legvérforralóbb epizód számomra az volt, amikor a gyerekek összegyűjtött pénzét az apa egyik nap elveszi és elissza, pedig tudja, hogy mennyi munka van abban a pénzben és hogy ez az utolsó lehetősége a legnagyobb lánynak, hogy egyetemre menjen.
Végül a gyerekek minden terve sikerül, mindannyiukból sikeres emberek lesznek, akik megtalálják a helyüket a világban. Mindez az elszántságuknak köszönhető és annak, hogy soha nem adták fel.
Megdöbbentő könyv, mindenkinek ajánlom, akinek gyereke van, hogy olvassa el.
Kate Furnivall - Vörös sál
Romantikus történet gazdagon. Élvezetes volt olvasni, bár néha úgy éreztem, rövidebben is meg lehetett volna írni. A munkatáborokról írt részek nagyon nyomasztóak voltak, de valósághűek, gondolom. A karakterek végletesek, jól kidolgozottak. Oroszországban játszódik a történet, Sztálin hatalomrakerülése után. Borzalmas állapotban vannak az emberek, az ország és a gazdaság. A propagandaszövegek persze hangzatosak, de árulás és besúgók vesznek körbe mindent és mindenkit.
Ebben a környezetben szökik meg Szófia egy munkatárborból, mert megfogadja, hogy a barátnője, Anna életét megmenti. Ezt csak úgy teheti meg, ha megkeresi Anna régi szerelmét, Vaszilijt, aki már más néven él egy Tivil nevű faluban, és a segítségét kéri.
Sok viszontagság árán eléri a falut, ahol a cigány, aki régóta várta, mert tudja, hogy a falu jövője függ Szófiától, befogadja és hamar kapcsolatba kerül Vaszilis-Mihaillal is. A vörös sál nem sok szerepet kap a könyvben, szerintem.
A történet vége rejti a fordulatot és természetesen a boldog végkifejletet.
Nem volt igazán mélyreható a történet, de jól szórakoztam.
Vörös sál-
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
LinkWithin
