2019. október 22., kedd

Budha tál

Június eleje óta a teljes értékű növényi étrendet preferálom. Azóta nem is nagyon volt blogbejegyzésem, pedig főztem és sütöttem és természetesen ettem is, nem is keveset. Mióta ezt az étrendet megismertem, kinyílt előttem a zöldségételek világa, sokkal több ízt kipróbáltam.
Greger: Hogy ne halj meg című könyvét olvasva csak megerősödött bennem, hogy ez a nekem való étrend hosszú távon, mert nem kell húst enni, viszont minden növényt szabad, minél feldolgozatlanabb formában. Mindent minnennel lehet variálni, egy tilos, az olaj és zsiradék. Igen, még a hagyma alá se teszek, vizen párolom a hagymát, fokhagymát és így is élvezhetőek és finomak az ételeim. Leglább is nekem :)

Például eszem ilyen Budha tálakat, amik nagy felfedezéseim. Mikor először találkotam vele az Instán, már akkor lenyűgözött, hogy milyen változatos színekben és tápanyagokban és rájöttem, hogy ezt nagyon szívesen enném, bármikor. Úgyhogy azóta sokszor találok ki ilyesmit és ügyesen fel lehet használni hozzá a felbontott konzerveket, egyéb fonnyadásnak indult zöldségeket a hűtőből.



Édesburgonya - hasábokra vágtam egy nagy darab burgonyát, 2 percig előfőztem, fűszerekkel megszórtam és 200 fokon megsütöttem, nem lett ropogós, puha volt, de cserébe olajmentes

Saláta csak sóval (paradicsom, retek, rukkola)

Egy fél kukoricakonzerv olajbogyóval

Középen: füstölt tofu összemixelve fokhagymával, olajmentes aszalt paradicsommal, borssal, pár szem pirított tökmaggal


Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...