Ábel most

Ahogy az már a gyerekeknél lenni szokott, a fiuk nagyot nőttek az elmúlt időszakban és sokat fejlődtek.

Ábel

Egy hónapja körülbelül észrevettük, hogy nem csak egy-egy epizódját meséli el a látott vagy olvasott mesének, hanem elejétől a végéig szóról-szóra az egész mesét. Természetesen olyan mesék ezek, amiket sokszor látott, de akkor is nagy teljesítménynek tartom egy három éves lesz kisgyerektől, hogy a mondatokat szóról-szóra elmondja.

Rengeteg mondókát is tud, ezeket is elszokta mondani egy - egy előadás keretében. Ez konkrétan úgy történik, hogy odaálla szekrény elé, akkor mi tudjuk, hogy valami produkció következik, lélegzetfisszafojtva figyelünk és miután elmondja a mondókát ezerrel tapsolunk. Ő erre felbátorodik és vég nélkül mondja a mondókákat. Nagyon édes, készítettünk videót is róla, hátha majd élvezi, ha nagyfiuként visszanézheti magát.

Az evés az továbbra is probléma. Mostanában legalább leül egyedül is enni, a kisasztalhoz, de a mennyiség, minimális. Úgy néz ki, elunja, mielőtt annyit enne, amennyire szüksége van. Fél óra múlva aztán megint éhes és kéri, hogy adjak valamit ennie. Ilyenkor nagyon ideges leszek, mert nem tudok egyszerűen mit adni. A kedvencek: üres főtt tészta, kifli, tej, puding, néha joghurt, hús, húsleves sok hússal, ugyanígy a gulyásleves, néhány krémleves krutonnal és csoki. Itt aztán vége is. Néha még rábírom, hogy egyen felvágottat, kennyérrel, zöldséggel, de ezt kizárólag ha én adagolom a tévé előtt. Annyira elveimmel elentétes volt, hogy ilyesmire szoktassam, de a cél érdekében már mindenre kapható voltam. Régen úgy evett az etetőszékben, hogy közben egy könyvet hajtogattam és mondtam a meséket. Kettőt -hármat kivégeztünk egy etetés alatt, aztán később a tévé töltötte be ezt a szerepet. Így néha olyan ételekből is meg tudom etetni egy minimális mennyiséggel, amit amúgy biztosan meg se kóstolna.

Remélem ez idővel jobb lesz. Én is igyekszem jókat főzni, hátha rászokik.

Zöldülünk

Ez a bejegyzés most nem a tavasszal kapcsolatos. Mikor Áron megszültetett és elég sok bajunk volt a bőrével, eldöntöttük, hogy kipróbálunk vegyszermentes mosószereket. Van nekem egy kedves barátnőm, aki már korábban mesélt a Mosószódáról. Hogy ő azzal mos mosóporral felesbe, és szuper, fehérít, vízlágyít, fokozza a mosópor hatékonyságát, és nem szennyezi agyon a környezetet. Felkeltette az érdeklődésemet és utánajártunk a dolgoknak. Sok cikket elolvastam a témában és rátaláltunk néhány szuper kis boltra, ahol beszerezhetőek a régi idők takarítószerei nagy mennyiségben.

www.zoldbolt.hu

ww.okoszolgalat.hu

Azóta én is felesben mosok mosószódával és mosóporral. A ruhák tiszták és jó illatúak (öblítőt azóta nem használok, mióta "zöldülünk".

A szódabikarbóna is tökéletes súrolószernek bizonyult, a fürdőszoba csempéi, és a csapok ragyogtak. Ugyanúgy súrolásra használom a citromsavat. Ezzel annyira nem szeretek dolgozni, mert durva szemcsés és a kezemet is radírozza, de szépen lehet vele súrolni, mert a gyenge sav marja is a koszt.

Igazából az számít, hogy próbálunk tudatosan figyelni rá, hogy ne öntsünk mindenféle szutykot a külvilágba, takarítás és mosás címén. Még nem vettünk soha pl. mosagatógép tablettából környezetbarátot, mert nem bírjuk megfizetni, a mosogatószerek is igen drágák. Sokszor pont ez a baj a környezettudatossággal, hogy a legtöbb egyszerű halandónak megfizethetetlen. A fentebb felsorolt szerek egyáltalán nem drágák, mindenki számára elérhetőek, ezért is ezzel kezdtük a kísérletezést.

Innen veszünk azóta mosószódát, szódabikarbónát, bóraxot, citromsavat, mosódiót (ezt csak egyszer, kipróbálásra vettük, de annyira nem tetszett). Ezeken kívül használok még mosóport és ecetet, ez utóbbit öblítő helyett a ruhákhoz. Ecetszaguk nem lesz, de lágyítja a nálunk igen kemény vizet és fertőtlenít. Mindennel meg vagyunk elégedve. Ezúton bíztatok másokat is, hogy próbálják ki.

Rosszabbul jártunk a házi tejjel. Nem messze tőlünk vagy egy tehéntelep, ahol lehet minden reggel friss tejet venni. Áron születése után egy-két hónappal elkezdtük onnan hozni a tejet. Sajnos olyan hasmenésem lett pár napon belül, hogy a házból nem tudtam kimozdulni. Nem az én elpuhult városi gyomromnak való volt. Áron is csupa kiütés lett, az is lehet, hogy pont ez váltotta ki, hiszen akkor még, ha minimálisat is, de szoptattam. Pedig finom volt az a tej. Joghurtot is próbáltam készíteni, ahogy anyukám régen, feltettem aludni a szekrény tetejére, na, abból meg olyan büdös holmi lett, hogy nem győztük orrbefogva kiönteni. Szóval néhány epizódja a "zöldülésnek" nem sikerült valami jól.

További terveink között szerepel a három kukás, szelektív hulladékgyűjtés, a komposztáló. Az ásványvízről leszoktunk, szódát iszunk, ami visszaváltható és nem is olyan drága. Természetesen a papírt eddig is külön gyűjtöttük, de ennél többre most nem futja. Martonvásáron, ahol lakunk, még arra se fordít gondot az önkormányzat, hogy a szelektív kukákat cseréltesse. Folyamatosan folyik ki belőle a szelektív szemét, hogy az embernek nincs is kedve vele foglalkozni. Így nehéz lesz rávenni az embereket, hogy szelektíven gyűjtsék a szemetet. Sajnos elég sok pelenkát használunk, amivel extrém módon terheljük a környezetünket. Mivel nálunk nincs csatorna és két pelenkás korúm van, nekem se türelmem, se kedvem, se pénzem mosható pelusra áttérni. Egyszerűen bonyolult lenne. Nem is tudom elképzelni, hogy a hányós - hasmenéses időszakban azok a szülők, mit csinálnak. Még a ruhájukból se igen jött ki a cucc, nem beszélve arról, hogy minden alkalommal öklendezve áztatgattam.

Szóval jó a környezettudatos élet, csak kicsit több nehézséggel jár néha, mint ha erre oda se figyelnénk. Hosszú távon persze mindenképp megérni, hiszen a mi gyerekeink fogják az a környezetet élvezni, amit mi most ahogy tudunk, védünk.

Muszaka

Ma ebédre muszakát készítettem. Elég sok macera van vele, ill. elég sok ideig tart mindent előkészíteni. Vettem három szép padlizsánt, ezért készült ma ez az ebéd, egyébként inkább nyáron szoktam ilyet készíteni. Először Nelli barátnőmnél ettem, és az ő receptje alapján készítettem el, de az sajnos elveszett, így csak az ízemlékekből főztem.

Hozzávalók:

3 szép padlizsán

1,2 kg krumpli

egy nagy fej hagyma

3 gerezd fokhagyma.

400 g darált hús (nálunk most sertéscomb volt, itthon darálva, de nagyon finom marhával is)

paradicsomkonzerv vagy passata

fűszerek: szerecsendió, fahéj, menta, friss petrezselyem levél, szegfűszeg, gyömbér, bazsalikom, fehérbors, só, pici cukor

besamell mártás

sajt

A padlizsánokat meghámozom, kockákra vágom és megsózom, egy szűrőben lecsöpögtetem. A krumplit megmosom és héjában odateszem főni. Ha megfőtt, megpucolom és pihenni hagyom. Addig a hagymát apróra kockázom és az olajon megdinsztelem, mikor már majdnem kész, hozzáadom a három fej fokhagymát préselve és egy percig azzal is párolom. Majd jön a hús amit beletéve folyton kavargatok. Mikor kifehéredik, leturmixolom a paradicsomokat (lehet frissből is, héját lehúzva) és hozzáöntöm. Fűszerezem, ízlés szerint és lassan összefőzöm. Elég sűrűnek kell lennie. Mikor kész, félreteszem, megsütöm olajban a padlizsánokat. Egyszerre keveset teszek a serpenyőbe, mert nagyon sok olajat szív be és most az a cél, hogy hamar megsüljön, ne legyen gumis. Ha már minden kész, a tepsi aljába terítem a krupliszeleteket, picit megsózom, elosztom rajta a padlizsánkockákat és a paradicsomost húst is. Majd készítek egy kis besamelt és azt is a tetejére öntöm. 200 fokon 20 percig sütöm, majd a sajtot is ráteszem és addig sütöm, míg a teteje megpirul. Ez se túl fotogén étel, de annál finomabb.

Szélfogó kutya

Az egyik Praktika magazinban láttam egy szélfogó, ajtó elé fektethető, tacskó formájú varrott kutyát. Rögtön eldöntöttem, hogy én is varrok egyet. A megvalósítás sokáig váratott magára, mert csak esténként tudtam szabni és varrni, de aztán egyszer csak készen lett.

A szabásminta megtalálható az újság mellékletében. Az anyagokat szabadon variáltam, mert természetesen pont olyanjaim nem voltak itthon, amilyeneket az újságban lévő kutyához használtak, de azért így is jó lett.

A gyerekek néha felszedik az ajtó elől és játszanak vele, mint egy plüsállattal. Nem bánom, örülök, hogy tetszik nekik.

Macesztorta áfonyalekvárral, kókuszgolyó

Macesztorta áfonyalekvárral

Erre a fura, még soha nem látott receptre az új Nők lapja Konyhában bukkantam rá. Mivel volt itthon bőven pászkám, egy korábbi recept kipróbálása (sós, karamellás kréker - recept és kép később, ha majd újra megsütöm, mert az első nem sikerült túl jól, de így is finom lett). Nem túl fotogén süti, de tényleg finom.

Kifejezetten a férjem kérte, hogy készítsem el, mikor átlapozta az újságot és meg volt vele elégedve.

Hozzávalók:

12 dkg pászka ledarálva, vagy finomra törve

3 tojás

fél citrom reszelt héja

4 dkg darált dió

8-10 dgk megybefőtt lecsöpögtetve

5 dkg süthető csoki (én Boci keserűt használtam)

4 evk cukor

1 dcl olaj

csipet só

fél csomag sütőpor (az eredeti receptben nem szerepelt)

ízlés szerint málna vagy más lekvár (nekünk csak áfonyát sikerült szerezni, szerintem málnával még jobb lehet).

A leírás úgy szólt, hogy a tojásokat a cukorral habbá verem. Hát nem lett igazi kemény hab, hiszen a teljes tojás benne volt. A pászkát se törtem egészen porszerűre, inkább apró darabos volt. Szóval a többi hozzávalót összekeverjük egy másik tálban. A felvertt tojáshoz hozzácsurgatjuk az olajat, majd finoman hozzákeverjük a többi hozzávalót.

170 fokon 40-50 percig sütjük. Nekem egy idő után le kellett fednem a tetejét, mert nagyon pirult és féltem, hogy a közepe még nincs megsülve.

Szerintem nagyon finom lett. A dió, megy és fahéj nagyon jó együtt, nem túl édes, ami nálam előny.

Kókuszgolyó

Még soha nem készítettem, de most a megybefőtt felfogott levét szerettem volna felhasználni. Volt itthon porrá őrőlt háztartási keksz is, ezért gondoltam itt a jó alkalom, hogy először elkészítsem a klasszikus kókuszgolyót.

Hozzávalók (nem mértem semmit, csak érzésre)

porrá őrőlt háztartási keksz

dió darálva

megylé

egy marék porcukor

rumaroma

kakaó

Összegyúr, golyót formáz és egy megyszemet dug a közepébe. Szokták tejjel is készíteni, de anyukám régen mindig megylével készítte, ezért én is így csináltam. Kicsit savanykásabb, mint a klasszikus, de ízlett nekünk. Áron, a legkisebb, egyből 4 -et nyomott be, miután meglátta.

Olvasónapló

Régen, próbáltam doc fájlokban megőrizni egy-egy könyvélményemet, hogy majd egyszer újraolvasva megelevenedjék előttem a csekekmény, a szereplők, de aztán ezeket a feljegyzéseket sohasem olvastam újra. Ebből a szempontból is örülök, hogy blogot írhatok, mert bár tudom, hogy más most sem olvassa, de nekem sokkal többször eszembe jut elolvasni egy -egy bejegyzésem, amit a könyvekről írok.

Az elmúlt időszakban sok könyvet elolvastam. Voltak köztük regények, nevelési tanácsadó könyvek, pszichológiai témájúak, mindegyik tetszett. Ha egy könyv nagyon nem tetszik, akkor nem olvasom végig, túl drága az időm ahhoz, hogy számomra nem túl érdekes dolgokkal foglalkozzam.

Akkor jöjjön a lista, rövid leírásokkal, időrendben visszafelé:

1. :Kazuo Ishiguro: Ne engedj el - csodálatos élmény volt. Már régebben kölcsönöztem, de olyan jelentéktelennek tűnt a borítója, hogy sokáig nem álltam neki olvasni, mindig volt érdekesebb. Pedig nagyon szép könyv. A szerző nagyon finoman ír, a történet úgy bontakozik ki előttünk, mint egy virág. Kath emlékszik vissza diákéveire, barátságaira, társaságára. Már a kezdetektől érezni lehet, hogy valami mégsem stimmel, hiába a boldog gyerekek, nincsenek szüleik, soha nem mennek haza. Mégsem ez a legnagyobb gond. Csak a regény végére válik teljesen világossá, hogy miről is van szó, addig az író csak sejtet. A csodás Hailshamben felnövekvő diákok klónok, akiket azért hoztak létre, hogy embereknek adományozzák a szerveiket. Kikerülve az iskolából előbb donorok gondviselőjévé, majd maguk is donorokká válnak. Általában négy adományozást tudnak végigcsinálni, a negyedik az utolsó, utána "bevégzik". Az iskola, ahol felnőnek, arra törekszik, hogy fejlessze a művészi érzéküket, állandó alkotásra serkentik őket, verseket írnak, festenek és egészében véve nagyon kreatív életet élnek. Szeretik egymást és a "felügyelőiket", akik tényleg szeretetteljesek, komolyak és fegyelmezettek. Valahogy nekem egyébként nagyon japánok voltak, bár a regény Angliában játszódik. A felügyelők igyekeznek bizonyítani a világ előtt, bár ez csak a regény legvégén derül ki, hogy ezek a gyerekek, bár klónozták őket, ugyanolyan emberi lények, mint a normális módon született emberek. Azt próbálják a munkáikkal bizonyítani, hogy nekik is van lelkük. A diákok tényleg szeretik egymást, szoros, életreszóló barátságok szövődnek köztük. A kapcsolatok leírása nagyon finom, párbeszédek, pillantások, érintések teszik kézzelfoghatóbbá a baráti kapcsolatokat. Fontos a szerelmi szál is a regényben. Engem teljesen elvarázsolt, alig bírtam letenni. Valahogy, bár a téma ilyen, mégsem nyomasztó a könyv, mert a szereplők elfogadják a nekik szánt szerepet a társadalomba, nem lázadnak, nem sajánltatják magukat. Valahogy az volt a fura, hogy mai világban (nem valami távoli jövőben) játszódik, mégis ez a rémálom a klónokról átsző mindent. Nem szeretnék egy ilyen világban élni, ahol embereket használnak donornak, akiknek semmi egyéb lehetőségük, céljuk nem lehet az életben, mint hogy a szerveiket beteg emberek, gyerekek gyógyítására használják. Akkor inkább a halál.

Az alábbi idézetet ma olvastam más témában Duende blogján, és nagyon idevágónak érzetem, aki elolvassa a fentebbi könyvet, majd tudja miért:

"Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak a szerzetesek az apáthoz. - Mondd, apát! Ha a világon mindennek a sorsa pusztulás, miért kell tökéletessé válnunk? - Senkinek sem kell tökéletessé válnia! – csattant föl Lin-csi, de nemhiába volt bölcs tanító, komolyan válaszolt a rossz kérdésre is. – Hívek! Csak az váljon tökéletessé, akinek szenvedést okoz az pusztulás. Csak az váljon tökéletessé, aki szenved az elmúlás gondolatától. Csak az válassza a tökélesedés útját, aki csak így könnyíthet a sorsán- szólt az apát."

2.

Réz András - Köldök A borító könnyed írásra számítottam. Bár nem is voltgazán komoly, azért feladta a leckét, elgondolkodtatott. Néhány különböző korosztályú ember (nő, férfi) szemüvegén keresztül látjuk az életet Magyarországon körülbelül 1996-tól 2034-ig, már nem tudom pontosan. A könyvben a köldök mint testrész, mit a világ egyik lehetséges közepe, mint áramlás, mint vezető, mint kötelék fontos szerepet kap. Van olyan szereplő, aki nem öregszik, mert halhatatlan, örökké csak a nők és a főzés körül forognak a gondolatai, és a "szép új világban" is megtalálja a módját, hogy hódoljon a szenvedélyének, ő a magyarországi köldök őrzője. Van köztük rideg feleség, anyag, aki magához akarja láncolni a fiát, és azt hiszi még mindig összeköti őket a lelki köldökzsinór, ám a fiu fellázad. Van egy sehova nem passzoló szereplő, akinek viszont egy műhiba miatt fiatalkorában eltüntették a köldökét, az ő megállapításai irányítják a történelmet. A "szép új világ" fogalmait idézi nekem valahogy a könyv, a zónák, amikre felosztják a világot (A plusz, B, C, D, E - ezekből az egészségügyi szolgáltatás és minden luxus jár az A-nak, a többi arányosan csökken, míg a D a partizánok zónája, ahol semmi nincs, sem közlekedés, sem egészségügy, sem iskola, farkastörvények uralkodnak). Mindent összevetve szórakoztató olvasmány volt.

3. Dragomán György - Fehér király Egy éve halgattam a Kossuth rádióban egy műsort az íróval a könyvéről. Az megfogott, hogy mondta, a könyv kitalált történet, mégis rengetegen keresték azóta, hogy az ő élettörténetüket írta meg. Nagyon megörültem, mikor a könyvtárban, a kedvenc "új könyvek" polcomon ráakadtam. Sajnos már egy-két hete, hogy olvastam, így nem annyira friss az élmány, mint amikor befejeztem és becsuktam a könyvet. Nagyon jó könyv. A helyszínek, a gyerekkoromat idézik, bár az enyém nem volt soha ilyen kegyetlen, de blokkok nekem is valóságosak, az építési terület, ami körülvette a játszóterünket, a boltokban a sorbanállás a csirkéért és banánért, hogy minden a pult alól került ki, hogy ismeretség nélkük sehova se lehetett jutni. Valahogy a nosztalgia érzése kapott el sokszor, ahogy olvastam. Pedig a világ, amelyben a főszereplő él egyáltalán nem idillikus. Farkastörvények uralkodnak, a gyerekek és felnőttek kegyetlenek egymással. Az apa távolléte mindent meghatároz. Gyönyorű képeket fest az író a szavaival, egyszerűen varázslatos. Mikor a madarakról ír, amelyek Csákány lakókocsijában vannak, vagy a tulipánszedésről, vagy az öreg sakkozó robotról, a szobákról a diplomata lakásában. Nekem nagyon tetszett a könyv, bár igazi cselekménye nincs, az apa nem tudni, hogy a végén hazjön-e, talán már nem is fontos, mert semmi sem lesz olyan, mint régen. Szívesen elolvasom az író több könyvét is, ezek után.

4. Vámos Miklós - Tiszta tűz Szórakoztató könyv volt. Rájöttem, hogy felkapott, nem felkapott szeretem Vámos stílusát. Hétköznapi, de közel sem ponyva, igazi irodalom, humoros, szarkasztikus, ötletes. Valamilyen szempontból páros novellákat tartalmaz a fentebbi könyv. Mindegyik jó volt, valahogy, egyiket sem untam, még azt sem, ami a spanyoltanulás kínkeservéről szól. Némelyik nagyon megnevetetett, pl. amelyikben elmeséli, hogy németül igyekezett válaszolni, mikor egy könyve kapcsán ezen a nyelvterületen készítettek vele interjút. Én a többi könyvét is nagyon szerettem (Apák könyve - most már ha jól tudom Ősök könyveként adták ki újra, Anya csak egy van - ezekre emlékszem élénken, de mást is olvastam tőle). A vonatos, mikor egy idősödő magyar tánctanár és egy igen fiatal, magyar ősökkel rendelkező, svéd lány gondolatait írja le is nagyon ötletes és kellemes olvasmány volt. Az embert magával ragadja a gondolatmenete.

5.Csíkszentmihályi Mihály - Az öröm művészete

Ez egy pszichológiai témájú könyv. Nagyon -nagyon hasznos volt elolvasnom. A szerző azzal foglalkozik, hogy mi az a tevékenység, ami az emberek életét tartalmassá teszi. A flow fogalma alapvető, ez az az állapot, mikor valaki magas szintű feladatot magasz szintű képességekkel végez el, ez megelégedéssel, örömmel tölti el. Közben érzi, hogy alkot, hogy hasznos dolgot csinál és értelmes életet él. Sok vizsgálat leírása szerepel a könyvben, amely során sokféle korú és társadalmi állapotú embert vizsgáltak hosszú időn át, úgy, hogy egy gép volt rájuk kötve, amely bizonyos időközönként megkérte őket, hogy rögzítsék mit csinálnak és milyen a "boldogság" szintjük Így mérték, hogy milyen tevékenységek során éreznek az emberek át "flow-t". Azt tapasztalták, hogy a munka, kirándulás, gyerekekkel játék, kikapcsolódást volt a leginkább alkalmas, hogy flow-t éljenek át, a tévézés, unatkozás, munka volt a lekevésbé flow teljes.

Érdekes volt, elgondolkodni azon, hogy én mikor élek át flowt. Leginkább akkor, mikor úgy érzem, hasznos munkát végzek, mikor varrok és elképzelem milyen lesz a kész mű, és tánc közben (ezt sajnos már rég nem érzetem). Arra bíztat a könyv, hogy soha ne adjuk fel az értelmes életet, mindig találjunk magunknak olyan tevékenységet ami lázba hoz, ami megmozgat, amiért érdemes élni. Nagyon jó kis könyv volt, ha találok még a szerzőtől könyvet, biztosan elolvasom.

Citromos diós süti és bújkáló róka

Az alábbi, nem túl szép, de annál finomabb citromos diós süti készült pár hónapja (ennyire vagyok up to date). A receptet Lúdanyónál találtam. Kíváncsi voltam rá, nem változtattam az eredeti recepten, talán cukorból kevesebbet tettem, de azt mindig átgondolom, mert általában túl édes nekem minden süti, kevesebb cukorral jobban ízlik. Ez egy kevert süti sok dióval és a tetején citromlével elkevert tojássárgájával, amitől szaftos, kicsit ragacsos lesz. A dió és a citrom együttese remek benne. Ismétlés lesz jövő télen, diószezonban.A bújkáló róka. Ennek a rókának az ötletét a Gyerekszoba blogról néztem ki. Már első látásra nagyon megtetszett, kerestem az alkalmat, mikor varrhatnám meg. Egyik oldalán ébren van, másik oldalán alszik a róka. Később, ami a képen nem látszik, egy bordó kendőt is kötöttem a nyakába, és most Áron ágyának állandó lakója. Mikor Áron először kézbevette, akkor felém tartotta és ugatást imitált, ami marha aranyos volt. Szóval, neki kutya. Mindegy mi, aranyos lett. Azért is vagyok büszke rá, mert a férjemet hetek óta fűztem, hogy rajzolja meg nekem a sablont a kép alapján, de soha nem tette meg, így rákényszerültem én magam és nem is lett rossz. De ezt ítéljétek meg ti.

Pár-Beszéd

A fentebbi címen futó, szenzációs könyvet olvastam el nemrég. Annyira nagy hatással volt rám, hogy azóta teljesen másként látom a világot. Nem is hittem, hogy egy ilyen témában írt könyv ilyen sok hasznos információval szolgál a világ megértésére nézve.

A könyvtárból kölcsönöztem, mint annyi más jó könyvet, amit az évek során elolvastam. Elsőre beleolvasva azt gondoltam, (még a válogatás fázisában), hogy talán segít, hogy jobban kommunikáljak a férjemmel.

A könyvről sokan írtak már. Található vélemény itt és még sok helyen, amit most nem keresek meg és linkelek be, akit érdekel, úgyis utánanéz.

Az alapvetése az, hogy a nők és a férfiak külön világban élnek, méghozzá azért, mert külön világban nőnek fel, még ha ezt nehéz elhinnünk, akkor is így van.

Sok kísérlet leírása szerepel a könyvben. A kedvencem az, mikor 12-26 éves lányokat fiukat vizsgáltak a saját korosztályuk között. A kísérlet lényege, hogy megkértek két kisiskolás kislányt ( azt hiszem másodikosak voltak, és egyébként barátok), hogy üljenek le egy szobába és beszéljgessenek komoly dolgokról. Ugyanzet kérték két kisfiutól is, majd mindenféle korosztályban is elvégezték a kísérletet. Az eredmény: a kislányok ültek, egymással szemben és meghitten beszélgettek. Több témát megtárgyaltak, amik főleg a barátságról, kapcsolatokról szóltak. Mindvégig bíztatták egymást a beszédre, megjegyzésekkel, felkiáltásokkal, és végig szemkontaktusban maradtak. A kisfiuk nehezen viselték a bezártságot, állandóan izegtek-mozogtak, felugráltak. Nem tudtak miről beszélgetni, inkább próbáltak rosszalkodni, ellenálni a felkérésnek, hogy beszélgessenek és cukkolták egymást. Nagyon sok témát érintettek egy-két mondat erejéig, valójában nem tudtak miről beszélni, arról beszéltek, mit csinálnának, ha nem kellene itt ülniük (bicajozás, foci). Egymás mellett ültek, de nem néztek egymásra szinte soha, kínosan kerülték a szemkontatktust. Az idősebb korosztályban végzett kísérlet teljesen hasonló eredményeket mutatott, annyi különbséggel, hogy az idősebb fiuk, férfiak nem ugráltak, hanem szinte merev pózokat vettek fel, szintén a zavar jeleként értelmezve, párhuzamosan ültek egymással és ugyanúgy kerülték a szemkontaktust. A nők pedig mindig kapcsolatokról beszélgettek, bíztatták egymást és kifejezték a barátságukat egymás iránt a testbeszédükkel is.

Ez a kísérlet azt hivatott bizonyítani sok egyéb mellett, hogy a másodikos lányok sokkal közelebbi kapcsolatot mutatnak a 27 éves lányokkal, mint a korosztályuk fiu tagjaival.

A szerző állítása szerint a nők és férfiak kommunikációját egész más alapelvek vezérlik. A nők a beszédet arra használják, hogy kapcsolatokat építsenek, megerősítsék a barátságot, kifejezzék a közeledésüket és az összetartozást. A férfiakat ezzel szemben a versengés elve vezérli, ez határozza meg a kommunkiációjukat is. Ez nem újkeletű gondolat, de valahogy eddig nem láttam ilyen szemmel a kommunkiciót. Azt tudtam, hogy férfiak és nők sokszor elbeszélnek egymás mellett, de nem gondoltam, hogy ennyire másként látják a dolgokat.

Mikor a férjemnek próbáltam összefoglalni a könyv tartalmát, bár akkor még csak az elején tartottam, mikor említettem, hogy a férfiak vezérlő elve a versengés, akkor közbeszólt és azt mondta: " Ez természetetes! A legfontosabb, hogy jobb legyél, mint a másik!" Nagyon meglepett amit mondott. Eddig egyszerűen nem is jutott eszembe, hogy ő is ilyen, hogy verseng. Az igaz, hogy neki nagyon jó beszélőkéje van és a társaságban sokszor ő a középpont, mert nagyon vicceseket tud mondani, de azt nem tudtam, hogy ő ezt tudatosan teszi, vagy, hogy erre törekszik is.

A legviccesebb az volt, hogy a kisfiuk és kislányok beszélgetéseit megmutatták különböző nemű embereknek, hogy véleményezzék. A nők el voltak ájulva, hogy milyen aranyos kislányok is ezek, hogy igyekeznek, mennyire komolyak és szófogadóak, a kisfiukat viszont bosszantónak találták és szinte rászóltak volna, hogy üljenek már nyugton, sokkal kevésbé tolerálták. A férfi véleményezők ezzel szemben a kislányokat szenteskedőnek és megjátszósnak találták, a kisfiuknál meg ujjongtak, hogy milyen életrevaló, helyes két kölyök. Na erre varrjunk gombot!

Ezzel kapcsolatban rögtön elgondolkodtam, hogy hogyan is nevelem az én két kisfiamat! Ha ebben a cudar férfivilágban kell megállniuk a helyüket, hiába súlykolom én, hogy kedvesnek és toleránsnak kell lenni a másikkal, nem szabad elevenni senki játékát, simogatni szabad, nem püfölni (egyébként fura, hogy annyira meglátszik rajtuk hogy fiuk, már most, babakorukban is, hogy elképesztő). Ezek lányos tulajdonságok, nekem bejönnek, de nem biztos, hogy ilyeneknek kell lenniük a fiaimnak. Persze, lehet, hogy a többit majd eltanulják az apjuktól, ő néha elég antiszociális.

Sokszor előfordult, hogy én csak nyavalyogni akartam valami miatt, ami nekem kellemetlen, és ő rögtön előált három megoldással. Erősen súlykolt, hogy gyerünk oldjam meg, ezzel viszont felbosszantott, mert ha meg akartam volna oldani, akkor nem beszélem meg vele, hanem megcsinálom, neki csak panaszkodni akartam. Hát, ez a férfiak számára érthetetlen, és nem csak azért, mert ők megoldásokat keresnek rögtön, hanem azért is, mert a panaszkodás náluk nem alternatíva. Ők nem szokták egymásnak kiönteni a szívüket.

Sokszor előfordult az is, hogy nem találtunk valamit, és én már rég megkérdeztem volna valakit, míg ő nem. A segítség elfogadása számukra felér a vereséggel, inkább küzdenek egyedül. Nem jól viselik azt sem, ha elmondjuk, mi nők, hogyan is kellett volna csinálni és még büszkék is vagyunk, hogy nekünk lett igazunk. Rájöttem, hogy a szüleim házassága is azért volt olyan rossz, mert anyukám mindig okosabbnak bizonyult, és ez aláásta apukám önbecsülését. Ezért levontam a következtetést: nem baj, ha nem flottul mennek a dolgok, fontos, hogy ne szégyenítsem meg a férjemet soha azzal, hogy én jobban tudom, és orra alá dörgöljem, hogy ugye én megmontam, mert lehet, hogy az rövid távon diadal, de hosszú távon biztosan eltávolítja tőlem. És fontosabb, hogy az összhang meglegyen közöttünk, mint az, hogy néhány esetben bizonyítsam, nekem van igazam.

Talán jobban megértem, a könyv olvasása után, hogy néhány beszélgetésünk miért olyan, amilyen. A férfiak szeretnek tényekkel, statisztikai adatokkal, kimutatásokkal operálni a beszélgetéseik során, míg a nőknek a számok nem sokat mondanak. Ők arra érzékenyek, ki hogyan viselkedik, miért ilyen vagy olyan, alapvetően a kapcsolatok, nem a tények érdeklik. Ezért olyan másoka témák, amiket nők és férfiak megbeszélnek. A nők szeretnek egymásnak panaszkodni, valahogy ezzel is azt fejezik ki, nekem se jobb, olyan vagyok, mint te. Az én társalgásomban mindenképp felfedezhetők ezek a jegyek. Ha a férfiak szót ejtenek a kapcsolataikról, akkor is tényszerűek, nem fetrengenek az önsajnálatban és nem panaszkodnak egymásnak. Sokszor éreztem a kapcsolatunk elején nehéznek a férjemmel való beszélgetést. Valahogy mindig úgy éreztem, félbeszakít és elkezd mesélni valami teljesen mást, ami engem talán nem is érdekel annyira, és én nem tudom elmondani azt a fontos dolgot, amit szerettem volna. Később aztán inkább bele se kezdtem, de elmondtam neki, hogy úgy érzem, az nem érdekli, ami velem van, ő meg értetlenkedett. A férfiak evidensnek veszik, hogy ha valaki akar valamit, azt elmondja. Mert náluk így van. Ha valaki szót kér, azt határozottan kell kérnie, és megkapja. Ugyanezt az elvet érvényesítik velünk szemben is, elvárják, hogy ne hímeljünk-hámoljunk, hanem vágjunk bele határozottan. Néhány nő, többek között én sem, képes erre, ezért általában férfi társaságban elveszettnek érzem magam. Igazából ez nem lenézés részükről, hanem épp a tisztelet jele, ugyanúgy kezelnek, mint férfi társaikat. Mi is sokszor beszélgetünk olyan dolgokról, amikről nekem fogalmam sincs, kialakult véleményem sincs. Meghallgatom Krisztián előadását, amelyben elég sok statisztikai adat szerepel, aminek a korrektségéről meg se tudok győződni, úgyhogy elfogadom kész véleményként az övét. Nem vitatkozom, mert nem tudok. Néha gondoltam rá, hogy utánanézek, miről beszél, de annyira egyik téma se érdekel, hogy ezzel töltsem az időmet.

Azt is megállapítja a könyv, számtalan kíséret eredményét összefoglalva, hogy vegyes társalgási csoportokban a nők alkalmazkodnak a férfiak témáihoz és nem fordítva. Ha a nők egymás között fogyókúráról, gyerekekről, férjekről beszélnek, a férfiak meg egymás közt munkáról, pénzről, autókról, sportról, ételekről, mikor közösen beszélgetnek inkább munkáról, ételekről folyik a társalgás. Nem mondom, a férfiak is kötnek kompromisszumot, de azért lássuk be, saját tapasztalat alapján is az a helyzet, hogy mi nők alkalmazkodunk és ejtjük azokat a témákat, amikről szívesen beszélünk. A nők általában nyílvános helyzetnek élik meg, ha férfiak is jelen vannak a tásaságban, míg ha csak nőkkel vannak, otthonosabban érzik magukat és beszédesebbek.

Mindig vannak kivételek, de általánosságban nagyon igaznak találtam a saját tapasztalataim alapján a könyv állításait és a kísérletek is meggyőzőek voltak.

Azoknak, akiket érdekel a téma, mindenképp ajánom elolvasásra a fentebb említett könyvet. Az írónő stílusát is nagyon jónak találtam. Korrekt, nem részrehajló, nem mond értékítéletet, pontosan fogalmaz, kellően tudományos és olvasmányos.

Rádió

Nagyon szeretem a rádiót. Akkor szerettem meg különösen, amikor Ábellel be voltunk zárva az új lakásunkba. A tvhez nem volt kedvem, ill. nem szerettem volna zavarni vele a gyereket, így maradt a rádió. A Kossuth-ot (ma már MR1) hallgattam. Más adókhoz, ahol állandóan kiabálnak a műsorvezetők, vicceseket próbálnak mondani, és borzadály zene szól nem volt kedvem. Este, mikor a férjem hazajött, megbeszéltük a napi élményket, amiket a rádió közvetített. Ő dolgozott, én babáztam, mégis voltak közös élményeink, még ha csak hallgatottak is, amit este meg tudtunk osztani egymással. Hihetetlenül fontos volt ez, ezekben a cseppet sem könnyű időszakokban.

Azóta se hallgatok mást. Manapság sajnos egyre kevésbé hallom a riportokat, mert a két gyerek olyan hangzavart tud produkálni a játékok segítségével (egy két játék zongora, bébitaxi, játék bevásárlókosár - szuper holmik), hogy a rádió nem tudja túlüvölteni, ill. tudná, de az már nekem se lenne élvezet. Azért még igyekszem meghallgatni a kedvenc műsoraimat. A délutáni műsor, a Közelről a legkedvencebb. Vizy Dorka nagyon jó adásokat csinál, valahogy mindig azt kérdezi, amit szerintem is épp kellene, érdekesek a témák, amellett aktuálisak és tájékozottá tesz. Mindenkinek ajánlom.

Ma épp más rádiót hallgattam, mert a munka, amit végeztem nem engedte, hogy hosszú szövegekre odafigyeljek, ezért a Radiocafe-t hallgattam. Volt néhány aranyos riport. Egy idősebb úr (ismert és művelt ember, de hogy honnan ismert, azt nem hallottam) beszámolt róla, hogy egy alkalommal úgy tervezte meg a nyaralásukat, hogy Budapestet nézik meg úgy, mintha itt lennének túristák. Minden napukat megtervezete, hogy hova mennek, mit néznek meg. Csodálatos nyaralás volt és még szállásgondjuk sem adódott, mert Budapestiek.

Egy másik idős úr pedig azt mesélte el, hogy a családjukban már öt férfi meghalt szívinfarktusban, és ez a veszély őt is fenyegeti, de ő nem hajlandó olcsón adni a bőrét, ezért minden nap sétál. Mivel alapból szeret üldögélni és olvasgatni, úgy veszi rá magát a minden napi sétára, hogy kitűzte célul, Budapest összes utcáján végigsétál. Nagy részén már túl van, és tényleg halál komolyan veszi. Most gyalogol végig Kispesten, utána Csepelen. Meg is jegyezte a riporter, hogy nem olyan, mint a jó vendég, nem a finom falatokat hagyta a végére. :)

A másik igazán hasznos dolog, amit mindenkinek tudok ajánlani a GEO magazin olvasása. Nagyon- nagyon érdekes cikkeket hoz, mindenféle témában. Van olyan, ami kevéssé köt le, vagy egyáltalán nem is értem, mert annyira tudományos. Általában viszont közérthetőek a cikkek, nagyon érdekes szemszögöt képvisel, gyönyörű képpekkel illusztrálva. Mióta megjelent jár nekünk, és még soha nem volt ilyen, hogy egy újság minden száma meglegyen nekem (ill. nem is nekem, hanem a férjemnek, mert minden évben az ő nevére rendelem marha titkos karácsonyi ajándékként), a megjelenés idejétől kezdve. Remélem majd lesz alkalmam beköttetni és a gyerekeim is elolvassák egyszer, vagy én újra, ha majd öreg leszek és nyugdíjjas.

Ha másoknak van olyan élménye, könyvajánlója, amit megosztana velem, mert sejti, hogy érdekel, nagyon szívesen veszem.

Receptek vegyesen

Fekete retek krém, amit itt találtam. Nagyon finom és üdítő volt. A családnak nem ízlett, de nekem igen, meg is ettem az egészet. Így télen szerintem különösen jó, mert az ember a hideg miatt kívánja is csípőset.

Egy bevált süti. Ausztrál keksznek hívják, egy kedves barátnőmtől kaptam a receptet.

Itt az eredeti recept van, sokféleképpen variálható (szoktam is), és kevesebből is el lehet készíteni:

300 g vaj/margarin

6 evk méz

2 bögre liszt

1 bögre cukor

2 bögre kókuszereszelék

1 bögre mazsola

1 bögre dió

2 bögre zabpehely

4 kk szódabikarbóna

Ezen kívül: csoki, kakaó, vagy bármilyen más aszalt gyümölcs.

A vajat felmelegítjük a mézzel és mikor megolvadt, beleöntjük a korábban 3 evk langyos vízben feloldott szódabikarbónát. Érdemes várni kicsit, míg kihűl, mert nagyon tud pezsegni.

A száraz hozzávalókat összekeverjük és ráöntjük a vajas-mézes keveréket. Jól összegyúrjuk. Én kis lapocskákat szoktam belőlük formázni (az eredeti receptben úgy van, hogy gombócot kell formázni és majd ellapul sütés közben, hát nekem nem lapult el, és sületlen maradt, így legközelebb okosabb voltam), és sütőpapríros tepsire rakosgatom. Ha nem áll össze, kis langyos vízzel segítek. Rengeteg lesz belőle. Vigyázni kell, hogy ne égjen meg, ezért 160C-on sütöm úgy 20 percig.

Többnyire sütiket sütök. Az alábbiak készültek az elmúlt időszakban:

Almás kelt tészta

Már néhányszor készítettem. Most annyi változtatás történt, hogy a megsült tésztára készítettem egy Hulala tejszínhabot (tejszínpótló, nagyon jól megmarad, de nekem túl édes) és lehűtöttem. A kelt tészta, fahéjas alma, édes tejszínhab nagyon finom együtt. Receptet nem írok, mert annyira egyszerű.

A