Áron hordozásáról

Áron megszületése előtt eldöntöttem, hogy mivel még Ábel is kicsi, ezért időnként használnom kell a babakocsit, Áron kendőben fogom hordozni. Az egyik oldalon rengeteg hasznos információt találtam, videókat, leírásokat, véleményeket. Aki érdeklődik a téma iránt, annak melegen ajánlom a Mamamit. Szereztem is kendőt, persze a legegyszerűbb, legolcsóbbat, egy Nandu xxl-es kendőt. Én elég nagydarab vagyok és az újszülött hordozáshoz használható kenguru kötéshez hosszú kendő kell. Bár volt itthon egy rövid, az nem volt alkalmas. Ábelt is vittem benne néha, ill. még neki vartam anno egy Mei Taj-t, amivel azonban csak 3-4 hónapos kortól ajánlott hordozni, mert nem tartja olyan jól a baba fejét, viszont hárta is egyszerű megkötni.

Szóval Áron három- négy hetes korában lett felköttve rám először. Egyből nagyon tetszett neki. Rengeteget aludt rajtam, tulajdonképpen ahogy felkötöttem elaludt, sokszor itthon is ezt alkalmaztam, ha nyűgös volt. Sokan azt mondják, hogy a legjobb a babának, ha állandóan az anyukáján lóg, de szerintem ez nem így van, legalább is az én tapasztalataim szerint. Szerintem egy gyereknek szüksége van arra, hogy háton-hason fekve játszon, megismerje a tárgyakat, megcsócsálja őket, hogy hozzászokjon az időnkénti egyedülléthez. Úgyhogy amikor már nagyobb lett, az itthoni kendőzést megszüntettem. Rászoktattuk a kiságyban, csendben, egyedül való alvásra. Szerintem azzal adjuk meg a gyereknek is a kellő tiszteletet, hogy biztosítjuk a nyugodt pihenését. Ábelnél is ez vált be és soha nincs baja az ágyával, nem lett hülye gyerek, sőt. Kiegyensúlyozott és kedves, elég szófogadó is. Nála a kezdetektől elvártuk, hogy egyedül aludjon el, bár az első három hónap nehéz volt, mert nem akart cumizni, de utána megtanult egyedül elaludni és lett később egy macija is, akit Farkas Macikának hívnak és mindenben segít Ábelnek. :)) Mindig ott voltunk mellette, de nem kapkodtuk fel, ha nagyon sírt felvettük, megnyugtattuk, visszatettük. A fogzás idején, amikor éjszaka többször felriadt is ez vált be. Néha ringattuk is és ah beteg volt gyakran rajtam aludt el, mert nekem is megnyugtató volt, hogy mellettem van, de hosszú távon arra törekedtünk, hogy legyen az alvás kellemes, nyugodt pihenés. Most már nem is tűr meg minket az ágyában (már nagy ágyban alszik, Áron érkezése óta), még ideiglenesen sem. "Menj innen el" felszólítással elzavar, ne henteregjünk az ő territóriumában. :))

Áront szoktatjuk a babakocsihoz, csak ha dokihoz megyünk, kendőzöm, mert olyankor Ábel babakocsizik. Most már az idő nagy részében nézelődik és csak keveset alszik, de most is szeret kendőben lenni. Viszont egyre nehezebb. A legutóbbi mérésen 7.6 kg és 68 cm volt. A legjobban azt szereti, ha hasra teszem a babakocsiban, és kicipzározom a háttámlát, hogy nézelődhessen. Aztán, ha fáradt, elalszik szépen hason a kocsiban is.
Itt egy hordozós kép rólunk, amikor még csak két hónapos volt.

Szoktam mostanában, hogy már tartja jól a fejét Mei Taj-ban is hordozni, amit magam varrtam, még Ábelnek. Azóta, mivel a patchwork tanfolyamon sok technikát tanultam, kibéleletem és kidíszítettem. Ebben a hátamra is tudom kötni, de kapucnija nincs, ezért gond, ha elalszik, mert lóg a feje, de ha itthon lenne szükség arra, hogy magamra kössem, jó megoldás. A múltkor úgy varrtam, hogy a hátamon volt, mert ha nem, egyfolytában valami baja adódik, és nem tudok odafigyelni arra, amit Manka tanít.

kalács és perec

A múlt hétvégén készítettem egy tejes foszlós kalácsot édesség gyanánt, mert nagyon megkívántuk. A recept a drága Horváth Ilonka szakácskönyvéből származik, csak a végén annyit variáltam, hogy szórtam kakaóport a három részre osztott és kinyújtott tésztába és úgy tekertem fel, ill. fontam össze.
Recept:
0,5 kg rétesliszt
5 dcl tej
3 dkg élesztő
5 dkg cukor
egy vaníliás cukor
5 dkg olvasztott vaj
Élesztő felfuttat és utána a többi hozzávalóval a vaj kivételével 20 percig dagasztjuk a tésztát. Nálunk csak 10 perc volt, utána még 5 perc alatt az olvasztott vajat (nálunk margarin volt) beledolgozzuk. Egy órát kel, három részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk téglalap formátumra és megszórjuk a cukrozott kakaóporral. Lehetett volna még olvasztott margarinnal meglocsolni, attól szaftosabb lett volna a töltelék, így csak vékony kis csíkok látszottak benne. A sütést 180 fokon olyan egy óra volt, a végén be kellett fednem a tetejét, hogy tovább ne piruljon és még 15 percig sütöttem, mert a püspökkenyér forma elég mély volt és az alja még ragacsos volt a villapróba szerint.


A sós perec receptjét a Terülj, terülj asztalkám! blogjáról néztem ki, annyira megtetszett és az én gyerekem is imád rágcsálni, hát elkészítettem.
Ilyen lett.

túró házilag

A szomszédasszonyomtól kaptam három fél literes joghurtot, ami két nap múlva lejár. Készítettem kettőből túrót. Nagyon-nagyon finom lett, sokkal finomabb, mint gondoltam. A két fél literes joghurtot beleöntöttem egy konyharuhába (amit egy tál fölé tettem), bele tettem egy kvk sót és egy két kiskanál tejfölt. Összekevertem, megszorongattam. Tiszta savó folyt ki a konyharuhából. Aztán felakasztottam a mosogató fölé úgy, hogy egy fakanalat beleszúrtam keresztben. Kicsit néha még megszorongattam, mert akkor jobban csöpögött. Aztán este betettem a hűtőbe úgy, hogy kicseréltem a konyharuhát egy szárazra. Ott már nem csöpögött, csak a konyharuha lett nedves. Szépen összeállt, szerintem ha kicsit préselem, vágható állagú lett volna. De nekem így is megfelelt.
Először kapros lusta rétest szerettem volna, amit azt hiszem Dulminánál olvastam, de sajnos a zöldségesben nem volt kapor. Rémes ez a hely, ahol lakunk, alig van tavasszal friss gyümölcs és zöldség. Nincs cseresznye, nincs kapor, nincs borsó, szóval borzasztó és van 4 zöldséges.
A múltkor is vettem egy kg borsót, alig volt a láda alján, abból viszont csak egy marék kifejtett borsó lett, mert hüvelyek nagy része olyan lapos volt, hogy nem volt benne csak néhány csökött borsószem. Igen mérges voltam, a friss borsófőzelék végül mirelit borsóból készült.
Tegnap készítettem derelyét (recept a Horváth Ilonka szakácskönyv szerint ) és abba töltöttem cukorral, tojással elkeverve, de magában is nagyon finom íze volt. Jó vacsora lett belőle.
Derelye:
Fél kg lisztet három tojással és kis vízzel összegyúrtam. Jó sokáig gyúrogattam, mert nehezen állt össze. Vékonyra nyújtottam, bár ez nagyon nehéz volt, mert iszonyú kemény volt a tészta. Jól megizzasztott. Aztán az egyik felébe úgy 10 cm-ként tettem a túró töltelékből, a köztes részeket megkentem tojásfehérjével és aztán ráhajtottam a tészta másik felét. Lenyomkodtam, derelyevágóval szétvágtam és lobogó vízben megfőztem. Elég kemény lett a tészta megfőve is, de én így szeretem, lehet, hogy tovább kellett volna főzni, nem tudom, úgy milyen lett volna és nem mertem, mert mi mindent nagyon al dente szeretünk.

Szüléstörténet

Már régen szerettem volna leírni és közzétenni. Természetesen sokaknak elmeséltem, akkor frissiben és azóta is számtalanszor, de eddig nem írtam le. Naplóba való sztori, de talán így is megmarad az örök emlékezetnek. Na nem mintha elfelejthetném.
Az első gyerekem, Ábel, császármetszéssel jött a világra, mert farfekvéses volt. Én az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy megfordul és szülhetek és sokat dumáltam neki, kértem, hogy forduljon meg. De nem. Később persze kiderült, hogy a köldökzsinór fogta vissza. Éreztem is többször, hogy próbál fordulni, néha mintha sikerült volna, aztán reggel ugyanúgy éreztem a pocakomban. A császármetszés szörnyű volt. Bár beindult a szülés, keveset vajúdtam is és szépen tágultam, délben megcsászároztak. A férjemtől és az újszülött babámtól elszakítva, az őrzőben feküdtem hosszú órákon át, mozdulatlanul és egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy anya vagyok, hogy megszületett a kisbabám, akire olyan régóta várok és még csak egy pillantást se vethetek rá. Szörnyű volt, sajnáltam magam és a babám és alig vártam a reggelt, ami nagyon lassan jött el és én egy kicsit sem tudtam aludni.
Aztán másnap megláthattam, de kérdeztem, hogy biztos ez -e az én gyerekem, mert olyan kis csúnya. Az idő múltával aztán megszépült, de nem tudtam szoptatni (nem is akart, nem is volt tejem), depressziós voltam az első három hónapban nagyon és alig találtam magamra.

A második babánál nem is akartam választott orvost, de a 20 hét tájékán bepánikoltam. Ő ugyan befordult időben, de amikor kezdtem utánajárni, hogy melyik orvos vállalna el így a terhesség fele után méghozzá úgy, hogy szülni szeretnék a császár után, hát sok akadályba ütköztem. Végül a János kórház egy orvosa, Dr. Szentkirályi Zoltán vállalt el. Elkezdtünk hozzá járni a magánrendelésre és nagyon kedves volt, bár állandóan fáradt. Hangoztattam, hogy mindenképpen szülni szeretnék, amit ő támogatott, azt mondta csak, hogy ha fáj a hegg közben, akkor császár lesz a vége.

Januárt 12.-én már eléggé eluntam, hogy terhes vagyok és nagyon "terhes" volt már ez az állapot, így elmentünk Ábellel egy motoros sétára, ami azt jelentette, hogy nagyon kellett sietnem, ha utol akartam érni a kisfiamat. Akkor már régen nem indultunk el a kismotorral, mert nem bírtam utána futni.
12.-e éjszaka sokszor felébredtem, hogy nem vagyok túl jól, aztán 13.-án 4 körül éreztem, hogy fáj a hasam és vécéznem kell. A múltkor is így kezdődött és ugyanígy reggel, csak akkor kicsit később. Szóval figyelni kezdtem és aztán 5 körül felébresztettem a férjemet hogy olyan 10 perces fájásaim vannak. Gondolom az izgalom meg minden miatt aztán 2 percesek lettek, de maga a fájdalom nem volt túl erős. Hívtuk a mentőket, mert Ábelt nem hagyhattuk egyedül itthon és még túl korán volt, hogy a szomszédokat ébresszük. Ők válalták Ábel felügyeletét, amíg mi a kórházban vagyunk, ill. apósom indult volna el otthonról (Csepel), ha szólunk.
Engem elvitt a mentő, hamar odaértünk és a mentős biztatott, hogy ebből délutánra lesz gyerek, mert ő úgy látja, még nem kaparom a falat.
Pont az én dokim ügyelt éjjel, úgyhogy ő fogadott. Sajnos csak egy újnyira voltam tág reggel 7 órakkor, így azt mondta, hogy várjunk, ő 9 körül megvizsgál, ha "berobban" a szülés, marad, ha nem, hazamegy, majd szólnak, ha alakul valami. Hát, egy kicsit elkeserített, mert gyakran, 3 percenként jönnek a fájások, de tényleg nem túl erősek. Mint egy kiadós hasmenés előtti hasgörcs, ami kb. fél percig tart. Vártam, de 9-kor még mindig csak egy újnyi volt a tágulás. Nem is vajúdhattam a szülőszobán, mert azt mondták, nem olyan sürgős, leküldtek az osztályra. Krisztián közben beért, miután Ábel sorsát elrendezte itthon. Apukája is odaért.
Az osztályon érdekes volt, mert a kismamák ott ültek és szoptatták a babáikat én meg csendben szenvedtem, az ágyban fekve. Az orvos rábízott, mielőtt leküldött az osztályra, egy ügyeletes szülésznőre, Ildikóra, hogy majd menjek fel délben, ő megnéz és szól a dokinak, ha kell. 11 körül érzetem, hogy szivárogni kezd a magzatvíz és már egy ideje nagyon intenzív fájásaim voltak. Gyakorlatilag szembecsukva szenvedtem. Krisztián el is ment a munkahelyére, lévén, hogy nem fog kipottyanni a baba, és hiába nézte a szenvedésem, csak a kezét szorongattam csendben. 11.30-kor felvánszorogtam a szülészetre, de akkor már érzéseim szerint nagyon fájt. A doki azt mondta, mikor elment, hogy ezek csak jósló fájások, mondtam, hogy ha ezek csak jóslók és biztos nem bírom ki az igaziakat.
Szóval a szülésznő szerint, mikor megvizsgált "berobbant" a szülés, mert már 2 ujjnyira voltam kitágulva. Én nem voltam túl bizakodó, mert hiszen az csak egy ujjnyival több, mint korábban, de ő biztatott, hogy hamar fog ez menni. Telefonált is a dokinak. Kb. fél óra telhetett el, megjött Krisztián, a szülőszobában feküdtem a szülőágyon és masszívan szenvedtem. Elég fáradt is voltam, mert hajnal óta nem aludtam és nem is ettem semmit. Inni valahogy nem bírtam. Elég sűrűn, olyan 2 percenként jöttek a fájások és intenzívek voltak, már se beszélgetni, semmit nem tudtam, csak szenvedtem, közben meg pihentem.
A doki megérkezése után, valahogy elvesztettem az időérzékemet. Csak befelé és a fájdalomra tudtam figyelni. Krisztián kezét szorítottam és mindenkinek mondtam, hogy császárt akarok, mert én ezt egy percig se bírom tovább. Közben bekötötték az infúziót és a doki burkot repesztett, ami fájt, eleve, ahogy hozzámért fájt, vagy lehet, hogy épp fájásom volt. Krisztián egész végig biztatott, hogy ügyes vagyok, jól csinálom és semmi baj, de én kétségbe voltam esve belül és azt gondoltam, ebbe most belehalok, mert iszonyú és senki nem érti körülöttem.
A vajúdás széken, labdán, vízben mind elmaradt. Örültem, hogy fekhetek és nem is bírtam volna lemászni a szülőágyról. Biztosan van, aki máshogy éli át, de nekem olyan intenzív fájásaim voltak (mondjuk hamar meg is lett Áron) , hogy semmi mást nem tudtam csinálni, mint szenvedni. Valahogy azt éreztem, hogy soha nem lesz vége és bennem marad ez a baba, mert én nem tudom megszülni. Ilyen gátló gondolatok hatására csoda, hogy nem állt le a szülés. Mikor megéreztem a toló fájásokat, akkor már biztosabb voltam a dolgomban, hogy megszülöm, már nincs visszaút. Össze is szedtem magam, bár ez kívülről nem látszott, mert a szememet már nem tudtam kinyitni egy ideje, csak szorítottam Krisztián kezét, karját.
Aztán érzetem, ahogy jön le a baba és mondták is. Egyszer szóltak, hogy szorítsam össze fülem-farkam és nyomjak teljes erőből ha jön a fájás. Tartották a lábam, azt hiszem, és nyomtam teljes erőből. Aztán egyszer csak kérték, hogy fordulja oldalra, de nem tudtam megmozdulni egyedül, mondtam, hogy nem bírok, segítettek és otthagytak és azt éreztem sok időre, de Krisztián szerint pár perc volt. A baba rosszul fordult és azért vártak, hátha korrigál. De sajna nem (persze ezt csak utána konstatáltuk). Amikor a fejecske kint volt, szólt a szülésznő, hogy megérinthetem. Olyan sokan beszámoltak, hogy milyen jó érzés volt, én nem érzetem semmit, csak hogy jöjjön már ki, és alig bírtam a kezem felemelni, hogy megérintsem. A fájdalom teljesen leamortizált.
Aztán asszem két tolásra kint volt a teljes test és figyeltem, sír-e. Nyöszörgött, mintha tőlem tanulta volna a szülés közben, ugyanolyan hangokat adott ki. De nem volt lila, csak a fején lett egy haematoma. 1.20-kor született meg Áron, 3500 grammal és 55 cm-vel. Rózsaszínbe öltöztették, mert a tanulólány azt hitte, lány. Nagy haja volt, és nem tudták megfürdetni, aminek én örültem, mert épp elvették a vizet.

Mikor a pocakomra tették Krisztián sírt én meg végre feléledtem. A placenta megszületését nem éreztem. Teljesen fáradt voltam, simogattam Áront és vártuk az altatóorvost, hogy a betapintáshoz elaltassanak.
Kellemes alvásba merültem, amit én hosszúnak érzetem, de az ébredés borzasztó volt. Iszonyú fájdalomra ébredtem, és arra, hogy három orvos épp kibelez, vagy ilyesmi. Kiderült, hogy a baba rossz forgása miatt, felszakadt a hüvelyem a boltozatig, ezért varrni kell. Az altató orvosok sajnos elhúztak 5 perc után, én meg ahogy kell, fel is ébredtem. A dokinak se volt könnyű dolga, mert nehéz volt így varrnia, hogy közben teljes erőmből szűköltem és húztam össze az alsó felem, mert rettenetesen fájt. Állandóan kérdezgettem a dokit, hogy ugye, már készen van, mondja, hogy mindjárt kész. Közben Krisztián karjában tartotta Áront és dumált neki, ill. sajnált engem, felváltva. Mikor túl voltunk mindezeken tényleg együtt hagytak minket a babával legalább másfél órára, az nagyon jó volt. Próbáltam szoptatni, fényképezkedtünk, felhívtunk néhány családtagot és csodáltuk a kisfiunkat. Ez pótolhatatlan élmény, nagyon sajnálom, hogy Ábellel ezt nem élhettük át. Én nagyon fáradt voltam, szinte aludtam, nem is volt erőm tartani sokáig Áront. Mikor visszajött a szülésznő, szerettem volna lezuhanyozni, ő segített volna, de ahogy felemelkedtem, vissza is hanyatlottam, mert elsötétült előttem minden. Aztán zuhany nélkül kellett tolószékben levinniük az osztályra, a korábban már elfoglalt ágyamba. A szobatársnők nagyon aranyosak voltak, látszott, hogy örülnek nekem és tudják, mit éltem át. A fejem szörnyen nézett ki, bár akkor még nem láttam, csak néhány óra múlva, mikor a nővér segítségével sikerült kitámolyognom a vécére. Be volt vérezve a szemem és szám körül, fel volt puffadva az arcom és igen sápadt voltam. Az osztályon felhívtam még néhány családtagot, megírtam a szokásos sms-eket. Próbáltam felkellni és elmenni Áronért, de sajnos ahogy felálltam elsötétült minden és alig bírtam visszakúszni az ágyamba. Régen, mikor hallottam szüléstörténeteket, mindig azt gondoltam, hogy lehet ilyen gyenge akaratú valaki, hogy nem megy félholtan is a gyerekéért, én biztosan erős leszek, nem fogok kipurcanni. Hát, de, sajnos, és nem tehettem semmit. Egyszerűen nem volt hozzá erőm. Még soha életemben nem történt velem ilyesmi és ilyen nagy fájdalmat sem éltem át.
Aztán lassan begyógyultak a sebek, összeszoktunk Áronnal, bár a kórházi tartózkodás is megérne egy bejegyzést.

Ábel szülinap

Tegnap volt Ábel fiunk második születésnapja. Bár értelmes és okos, azért nem egészen látta át, hogy mit is ünnepelünk. Reggel, ahogy felkelt köszöntöttem, de még csak egy puszival.
Délben átmentünk Battára, ahol az unokatesónak is ünnepeltük a szülinapját, ezért közös nagy családi banzájt tartottunk. Olyan hangzavar volt a hat gyerek és 9 felnőtt miatt, hogy alig lehetett megmaradni. Áron is élvezte a sürgés-forgást, ezt abból sikerült leszűrnöm, hogy egész nap összesen háromszor fél órát aludt, Ábel persze semmit. Este elég nehéz volt velük emiatt, de jó volt így.
Sok ajándékot kapott Ábel. Tőlünk két Bob mesteres járművet, kép itt.
Aztán a nagyszülőktől kapott egy duplo traktort utánfutóval és rakománnyal. Imádja.

Móniéktól könyvet, Tündiéktől ruhát és könyvet. Mindennek nagyon örült, de csak itthon, mert egyszerűen annyi autó volt az unokatesóknál, hogy egyszerűen semmi másra nem volt képes ott figyelni. Mindenki csodálkozott, milyen jó kisfiu, mert nem törődve senkivel és semmivel, egész nap az autókkal játszott. Ide-oda pakolgatta őket, tolatott velük és parkolt. Nagyon édes volt.
Áron annál inkább igényelte a társaságunkat, egész nap ki nem mászott a kezünkből, hurcoltatta magát és nézelődött.
A torta, ami joghurtos, epres túrótorta volt, nagyon jól sikerült, ezt én készítettem, nem sok maradt belőle. Tényleg finom volt.
Recept:
40 dkg csokis keksz
10 dkg margarin.
A kekszet összetörjük (én robotgépben szoktam), a margarint felolvasztjuk és összekeverjük a tört keksszel. Utána a kerek, kapcsos tortaforma aljába tesszük és egy kanál hátával lenyomkodjuk. Betesszük a hűtőbe.
A krémhez két csomag (250 g) túrót és natúr joghurtot összekeverünk vaníliás cukorral és cukorral, ízlés szerint. A két kis tasak zselatint felolvasztjuk kevés vízben (lehet gyümölcslében is, ha színesre akarjuk a krémet, akkor eperlében, stb) és felmelegítjük, míg feloldódik. Tilos főzni, ahogy írja is rajta. Utána hűtjük. Mikor langyos belekeverjük a krémbe. Belekeverünk még 2 dcl felvert tejszínt és rátesszük a kekszalapra. Másnapig hűtőben dermesztjük. Aztán másnap rászeleteljük az epret (vagy más gyümölcsöket) és ráöntjük a piros tortazselét.
Nagyon egyszerű recept, de annál finomabb.


A bulin kóstoltam egy hagymás kelt kiflit is, nekem nagyon bejött. Elkértem a receptjét. A készítője persze ott a forgatagban csak nagyjából elmondta milyen tészta kell hozzá, pontos mértékeket nem mondott.
Egy kg lisztből, tejjel és olajjal kelt tésztát készítünk. Amíg kell felkockázzuk a hagymát és olajon megdínszteljük, legyen jó sok, egy nagy lábosnyi ennyi tésztához. Borsot szórunk rá.
A tésztát négy részre osztva kelesztjük és utána kör alakra kinyújtva, 16 szeletre vágjuk. A szeletek szélesebbik végébe teszünk hagymát és feltekerjük. Jó sok lesz belőle és nagyon laktató. A tetejére tojás és sajt kerül.
Erről nem készítettem képet, mert elfelejtettem.

Patchwork

Mo

Itt a kis töltött káposztám.
Nagy lendületet kaptam a napokban. Egy közösségi fórum ingyen elvihető rovatában, egy kedves valaki meghirdetett, azelőtt 4 perccel, hogy feljelentkeztem volna, elvitelre anyagokat patchworkhoz, játékvarráshoz. Rögtön írtam neki és én nyertem meg a jogot, hogy elhozhassam a három zsáknyi anyagot. Rettenetesen örültem neki. Eddig csak néhány maradék anyagból volt alkalmam gazdálkodni, ill. a férjem elhasznált kockás ingeit ajánlotta fel számomra. Sokszor láttam szép dolgokat, de tudtam, nekem úgysincs anyagom hozzá. Hát, most már van. :)))
Már ígértem képeket, a munkáimról, de amin most dolgozok, még nincs kész. Szombaton lesz a kisfiam születésnapja és az unokatesóé is, ott ünnepelünk közösen, és addigra el kell készítenem a fiúnak való kispárnát. Remélem örül majd neki Sebestyén.

Ábelnek néhány Bob mesteres járművet vettünk, mert mostanában mindig azokat a meséket játssza a játékautóival.
Még ki kell találnom a zsúfolt lakásunk melyik szegletében rendezem be a varrósarkot, mert igazából akkor kapok ihletet, ha látom az anyagokat. Így, hogy zsákban vannak, nehéz meglátni bennük a lehetőséget.

Áron már megfordul hasról -hátra. A technikáját még nem sikerült ellesnem, mert mindig alvás helyett csinálja az ágyában. Mivel otthagyom és nem őrzöm alvás előtt, még nem láttam. Ma 6 órakor azzal ébresztett a férjem, hogy a Áron az ágyában hanyatt fekszik és játszik. Nem mondom, hogy örültem, nagyon korán volt még. Nem is aludt vissza, csak fél nyolckor. Addigra meg már Ábel is felébredt és követelte a tejét.

Ábel egyre többet beszél. A mondókákat, énekeket még nem akarja mondani velem, de látom rajta, hogy magában mondja. Még nem is beszél tisztán, csak néhány szót ejt teljesen tisztán, a többit csak az érti, aki ismeri. Remélem javulni fog.
Expresszt=epessztet
Lada=Jada

A barátnőm megkérdezett egy gyógypedagógust, hogy rendben van-e, hogy Ábel nem szeret hintázni, fél, ha beültetjük és maga nem is kívánkozik bele. Soha nem volt félelmetes élménye szerintem a hintával, egyszerűen nem akarja. A földre szegezi a tekintetét és masszívan retteg. A gyógypedagógus azt mondja, hogy erőltetni kell, mert az agynak fontos része fejlődik a hintázással és ez kihagyhatatlan. Nekünk itthon nincs hintánk, úgyhogy gyakran leszünk a barátnőm vendégei mostanában, bármennyire ellentétes is a nézeteimmel, hogy erőltessem a gyerekem olyan tevékenységre, amit láthatólag nem szeret csinálni.

Kivettem a könyvtárból tegnap egy könyvet, amiben olyan játékok leírását, elkészítését lehet megtalálni, amik a Waldorf módszer részei. Nagyon érdekes. Biztosan meg fogok varni belőle néhány játékot.

Mostanában csupa egyszerű, említésre se méltó ételt főztem.

Elkészült az ajándék kispárna szombatra. Itt a kép. Mivel a telefonommal készítettem, nem túl jó felvétel.

hétköznapok

A gyerekekkel napi kétszer megyünk sétálni, ami nagyon jó, csak egyre melegebb van.
Áron már stabilan tartja a fejét és próbál játszani Ábel autóival, a rágókák nem érdeklik. Ő is az autókat akarja tologatni. Ábel bekapta az utolsó Prevenar oltását.
Mostanában próbáltam Áront csípőre kötni, de ott is nagyon nehéz. Gondolkodom egy saját tervezésű háti hordozó varrásában. Remélem összejön.
Ma jönnek a patchworkos lányok hozzánk varrni. A "Zsuzsi" figurát fogjuk ma kivágni.
Készítettem egy fűszeres lencsekrémet. - A lencsét megfőztem két szál friss petrezselyem gyökérrel és kevés sóval. Mikor kész lett összeturmixoltam egy fej dinsztelt hagymával, csípős piros paprikával, mustárral, frissen őrölt borssal, 5 dkg margarinnal és kevés főzőlével. Nagyon finom lett, olcsó, egyszerű és kiadós. Pirítóssal és paradicsommal vagy retekkel mennyei vacsora.
Mást csak kelkáposzta főzeléket készítettem, meglepően finom lett, de semmi különleges. Fűszerként tettem bele majoránnát is és köményt is.

Miket olvasok mostanában

Sajnos olyan sokat, mint mikor csak Ábel volt egyedül, nem tudok olvasni, de azért nem adom fel és néhány érdeklődésemre számot tartó könyvet minden nehézség ellenére elolvasok. Gyakran csak úgy tudom, hogy míg Ábel alszik, Áront hurcolom az ölemben és közben a olvasok.
Szóval.
Gyereknevelésről szóló könyv volt a Várkonyi Zsuzsa: Már százszor megmondtam... című vékonyka könyve. Ahhoz képest, hogy milyen vékony, rengeteg hasznos információt tartalmaz.
A játszmákról ír, amiket az jellemez, hogy mindig ugyanúgy zajlanak, általában egy-egy probléma köré csoportosulnak. Nagy felismerés volt, hogy vannak olyan nők, akik sok terhet viselnek a családban, de nem is tudnak belőle átadni másnak, mert valamiféle önigazolás számukra, hogy fontosak, hogy rengeteg dolguk van. Eközben viszont örömtelenek, zsörtölődőek és mindenki örömét elrontják, hogy ha nekik nem jut felszabadulás és öröm, akkor másnak se jusson. Szóval rá kellett jönnöm, hogy én is ilyen vagyok, vagy kezdek ilyen lenni. Sajnos a házimunka és a többi gond annyira leterhel, hogy már semmi jónak nem tudok örülni és az se szeretem, ha más örül, ha én nem tudok. Ez tudom, hogy nagyon rossz hozzáállás és remélem, most hogy diagnosztizáltam, fogok tudni figyelni, hogy ne így legyen a mi családunkban.

A másik gyereknevelésről szóló hasznos mű Elisabeth Plattner: A nevelés mindennapi művészete, amit nagy nehezen sikerült megszereznem a könyvtárból. (könyvtárközi kölcsönzéssel kérték meg nekem Fehérvárról) Annak még csak az elején tartok. A mamami-n találtam rá, ott indítottak a lányok fórumot róla, de akkor nem tudtam bekapcsolódni, mert megvenni nem sikerült. Majd most hozzáolvasom.

Thomas Gordon: PET A szülői eredményesség tanulása című könyve is nagyon hasznos olvasmány volt. Ez bonyolultam módszer annál, hogy itt részleteiben beszámolhatnék róla, de tényleg sokat segített a gyerekekkel és a férjemmel való hatékony kommunikáció megtanulásában. Nem mondom, hogy én folyton ezt a módszert alkalmazom, de szeretném.
Arról van szó, hogy egyrészt ha értő figyelmet tanúsítunk a beszélgetéseink során és nem alkalmazunk közléssorompókat (ilyen pl: prédikáció, tanács, bírálat, lekicsinylés, bagatelizálás stb), hanem csak beleérzéssel igyekszünk a beszélgetőtárs érzéseit visszatükrözni a szavainkkal, akkor lehetőséget adunk arra, hogy a beszélgetőtárs maga gondolja végig a dolgait és maga jöjjön rá egyfajta megoldásra. A könyvbéli példák nagyon meggyőzőek voltak.
A másik ilyen módszer a közös megegyezés egy vita során. Vagyis, ha nekünk van problémánk a gyerekkel vagy mással, akkor nem az a jó, ha hatalmunknál fogva ráerőltetjük az akaratunkat, mert annak hosszú távon rossz következményei vannak, ill. csak addig tartható fenn a fegyelem, míg van hatalmunk az illető (gyerek) fölött. Ha viszont kifejezzük felé énközléssel az érzéseinket, azzal nem akar majd vitatkozni, mert az hogy nekünk valami nehéz, rossz, megterhelő, bosszantó nem lehet vitatkozni, és arra kérjük, segítsen megoldani, az könnyebben meghallgatásra találhat a másik félnél. Eleve a viták esetében azt ajánja Thomas Gordon, hogy ne a másikat vádoljuk, hanem azt igyekezzünk elmondani, hogy mi mit érzünk a cselekedeteivel kapcsolatban és akkor nem viszonttámadás a válasz, hanem megértés és kompromisszum.
Elég nehéz betartani a tanácsait, mert az emberben vannak berögzült válaszok, piszkálódás stb. és ezt a módszert elsajátítani és alkamazni nem könnyű. Sokszor át kell gondolni, amit mondani akarunk, a vita hevében ez kicsit nehéz, tapasztalataim szerint.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki változtatni akar a kapcsolataink, a kommunikációján és hatékonyabb szülővé szeretne vállni.


Regények:
Az Alicia Erian: Abroszfej című regényét olvastam legutóbb. Nem volt túl szívderítő olvasmány, de nekem tetszett. Egy arab, hagyományokhoz ragaszkodó apa és egy szeretetlen ír anya lányáról szól a könyv, akit kamaszkorában a szomszéd megerőszakol. A szexualitás fontos szerepet kap az életében, néger a barátja és ez is sok bonyodalmat okoz. Na jó, belátom, hogy a fenntebbiek szerint nem sok embernek kerekedik kedve elolvasni, pedig tényleg nem rossz könyv.

Ennél jobb volt Lugosi Viktória: Ajvé című regénye. Helyes, gyerekesen naív, mégis nagy igazságokat megláttató könyv. Egy zsidó család a pártrendszer idején a kislány szemével. A szereplői szeretnivalóak és nagyon emberiek. Valahogy én ráismertem a saját családomra, eszembe jutott a könyvet olvasva, ahogy nagynéném gyúrta a tésztát és pakolta a kamrát, ahogy vadast főzött és ahogy tanítgatott mi illik és mi nem. Nekem nagyon tetszett.

Rossz az idő és nem tudunk kimenni a srácokkal. Pedig Ábel kapott egy igazi Mercedest, nagyon szép, piros, slk és rendszáma is van. A gyárban vették, eredeti én pedig nagyon olcsón vettem egy szomszéd lánytól. Azóta Ábelt le se lehet robbantani róla, ha tehetné még az alváshoz is magával vinné. Elég nehézzé váltak a séták, mert széles az ülése, és nem tud olyan gyorsan menni, mint a motorral.


Áron pedig néha már kikerül a kendőből és a babakocsiban utazik. Nem annyira élvezi a sétákat így, van hogy negyed órás bömböléskoncertet rendez, de azért nem vészes. Már nagyon nehéz, 7,5 kg, úgyhogy nekem is kímélnem kell a derekamat, mert kétszer két óra séta naponta kendővel nagyon megterhelő.
Mit is főztem mostanában?
Újra elkészítettem Dulmina féle fűszeres minibagetteket, csak diót tettem bele, mert más olajos magvam nem volt itthon.
Elkészítettem a Vera féle köleses zöldségfasírtot, de talán túl sok répát tettem bele (ő egyet ír, én kettőt tettem), mert kicsit édeskés lett, azért megették a srácok. Tettem bele magyaros fasírtfűszerport, amit tudom, hogy Vera mélységesen elítélne, de muszáj a férjem szája ízének is megfelelnie az ételnek, egyébként hiába készítem.
Annyira nem lettek érdekesek, hogy fényképet készítsek róluk.

Mostanában próbálok a teszvesz oldalon túladni néhány babaholminkon, amit már nem fogunk használni, de elég nehezen megy. Egy rövidebb hordozókendőt már sikerült eladnom, ezért vérszemet kaptam és tegnap felmentem a padlásra, körülnézni, mit is lehetne eladni.
A pénz is nagyon jó jönne, mert szerencsétlenségünkre elromlott a mosógépünk, és muszáj volt újat venni, ami egy vagyonba került, és természetesen csak hitelre tudtuk megvenni. Midegy, fő, hogy van mivel mosnom, mert már ez a három nap, hogy nem mostam is azt eredményezte, hogy kifolytak a ruhák a szennyestartóból és beborították a felső szintet.

Ilyenek a fiuk most.

A hétvége valahogy olyan rosszkedvűen telt. Apafarkas céges bulizott, csak szombaton délután ért haza, mire már az én idegeim rongyokban lógtak. Persze semmi különös, csak a szokásos gyerekzsivaj, megspékelve egyedül fürdetés - altatással. Vasárnap meg ő volt mufurc, úgyhogy szinte egymáshoz se szóltunk. Rossz ez ilyenkor, mert az a rövid időt, amit együtt tudunk tölteni így elrontjuk, akkor senkinek se indul jól a hete.
Ráadásul a mosógépünk is elromlott. Lehangol az ilyesmi, mert ha egész hétre 3000 Forintot kell beosztanom, hogy minden nap legyen főtt kaja, akkor elég elképzelhetetlen, hogy miből lesz új mosógép. Mindegy, majd lesz valahogy, eddig is megsegített Isten, biztosan ezután is meg fog menteni.
Jó itt élni, ebben a kisvárosban, mert olyan emberléptékű minden. Múlt héten egyszer csak beállított egy szomszéd lány, hogy hozott nekünk ebédet. Márványsajtos maszókát hozott, amit csak rá kellett önteni a tésztára és összefőzni. Jól is jött, mert a boltban nem kaptam ebédnek valót és nem volt semmi öttletem. Szerintem isteni lett a tészta.
A pontos receptet még nem tudom, de majd megkérdezem, mert tervezem bevenni a családi recepttárba.

Viszont múlt hét csütörtökön volt patchwork tanfolyam nálunk. Jön egy lány és okít minket, kismamákat. Nagyon élvezzük. A gyerekeket összeeresztjük és boldogan randalíroznak, amíg mi tanulunk varrni. Szeretem ezeket az alkalmakat. Most a japán hajtogatós technikát tanultuk meg, amivel lehet takarót, kisollótartót, zsepitartót, táskát varrni. Tényleg egyszerű, ezek a japánok nagyon tehetségesek az ilyen egyszerű és nagyszerű dolgok kitalálásában. Ha lesz kész munkám, teszek fel képet.

Ma megint hétfő van, sajna, egy hosszú és fáradtságos hétnek nézek elébe.
Zöldséglevest főztem és lekváros buktát, valamint paprikás kalácsot.
Recept:
50 dkg liszt
3 dkg élesztő
5 dkg porcukor
6 dkg vaj vagy margarin megolvasztva
pici só
két tojás sárgája
Bele: Paprika, porcukor, olvasztott margarin(ezeket nem mértem ki, sajna, csak úgy szemre csináltam)
Élesztő tejben cukorral felfuttat. Liszt + tojás+só+ cukor+tej+élesztő. Összegyúrni+ olvasztott margarint belegyúrni. Egy óráig keleszt. Közben összekavarni a paprikát a porcukorral, rászórni a kinyújtott tésztára és rácsorgatni az olvasztott margarint. Felteker és 180 fokon megsüt.
Ilyen lett