A hétvége valahogy olyan rosszkedvűen telt. Apafarkas céges bulizott, csak szombaton délután ért haza, mire már az én idegeim rongyokban lógtak. Persze semmi különös, csak a szokásos gyerekzsivaj, megspékelve egyedül fürdetés - altatással. Vasárnap meg ő volt mufurc, úgyhogy szinte egymáshoz se szóltunk. Rossz ez ilyenkor, mert az a rövid időt, amit együtt tudunk tölteni így elrontjuk, akkor senkinek se indul jól a hete.
Ráadásul a mosógépünk is elromlott. Lehangol az ilyesmi, mert ha egész hétre 3000 Forintot kell beosztanom, hogy minden nap legyen főtt kaja, akkor elég elképzelhetetlen, hogy miből lesz új mosógép. Mindegy, majd lesz valahogy, eddig is megsegített Isten, biztosan ezután is meg fog menteni.
Jó itt élni, ebben a kisvárosban, mert olyan emberléptékű minden. Múlt héten egyszer csak beállított egy szomszéd lány, hogy hozott nekünk ebédet. Márványsajtos maszókát hozott, amit csak rá kellett önteni a tésztára és összefőzni. Jól is jött, mert a boltban nem kaptam ebédnek valót és nem volt semmi öttletem. Szerintem isteni lett a tészta.
A pontos receptet még nem tudom, de majd megkérdezem, mert tervezem bevenni a családi recepttárba.

Viszont múlt hét csütörtökön volt patchwork tanfolyam nálunk. Jön egy lány és okít minket, kismamákat. Nagyon élvezzük. A gyerekeket összeeresztjük és boldogan randalíroznak, amíg mi tanulunk varrni. Szeretem ezeket az alkalmakat. Most a japán hajtogatós technikát tanultuk meg, amivel lehet takarót, kisollótartót, zsepitartót, táskát varrni. Tényleg egyszerű, ezek a japánok nagyon tehetségesek az ilyen egyszerű és nagyszerű dolgok kitalálásában. Ha lesz kész munkám, teszek fel képet.

Ma megint hétfő van, sajna, egy hosszú és fáradtságos hétnek nézek elébe.
Zöldséglevest főztem és lekváros buktát, valamint paprikás kalácsot.
Recept:
50 dkg liszt
3 dkg élesztő
5 dkg porcukor
6 dkg vaj vagy margarin megolvasztva
pici só
két tojás sárgája
Bele: Paprika, porcukor, olvasztott margarin(ezeket nem mértem ki, sajna, csak úgy szemre csináltam)
Élesztő tejben cukorral felfuttat. Liszt + tojás+só+ cukor+tej+élesztő. Összegyúrni+ olvasztott margarint belegyúrni. Egy óráig keleszt. Közben összekavarni a paprikát a porcukorral, rászórni a kinyújtott tésztára és rácsorgatni az olvasztott margarint. Felteker és 180 fokon megsüt.
Ilyen lett

Szerencsére semmi izgalmas nem történt, amiről beszámolhattam volna a hét első három napján. Ma orvosnál voltunk a legkisebb Farkassal, csak a szokásos harmadik havi oltáson. Jól viselte, olyan kis rendes gyerek. Itt nálunk mindig fúj a szél, nem is Martonvásárnak kellene hívni. Még soha nem laktam ennyire szeles helyen. Kicsit féltem, hogy megfáznak a gyerekek. Ilyenkor, mikor dokinál vagyunk, következő héten mindig betegek lesznek, valamit összeszedünk ott, pedig Ábelnek alaposan meg szoktam mosni a kezét, mielőtt eljövünk.
Főztem is, természetesen a takarékosság volt a fő szempont, úgyhogy sok tészta volt.
Hétfőn megsütöttem Duende blogjában látott fűszeres minibagetteket, isteni lett, minden kismama, akit megkínáltam csodájára járt és a férjem is nagyon örült, csak kevés maradt neki belőle. A gyerek is ette, ami nagy szám, mert nagyon válogatós. Kép nincs, mert már több napja lemerült a gépünk.
Aztán kedden saját kézzel gyúrt tésztát ettünk mákosan-lekvárosan. Nem voltam valami ügyes, elég vastagok lettek, mikor kifőttek, de nagyon finom volt. Nem is gondoltam, hogy ennyire más íze van a kézzel készített tésztának. Szintén Duende blogjában láttam és kívántam meg. A kép nem is lenne szép, mert elég rondán néz ki, mikor kifő, hát még mikor rászórom a mákot.
Ma zellerkrémleves lesz krumpligombócokkal. Remélem finom lesz, még ezután fogok nekiállni.

Az ünnepi hétvége szuperül telt. Végre kimozdultunk kicsit. Szombaton a szomszédsággal terveztünk bográcsozni, de itthon kellett Farkasnak megfőzni a gulyást, mert kint elég rossz idő volt. Azért finom lett. Délutánra megjavult az idő valamelyest és kimentünk a kertbe. A gyerekek nagyon jól szórakoztak. Persze mi is, a képek tanúsága szerint. A leveshez a szomszédasszony paprikás kalácsot készített, ami állítólag Gárdony környékén nagyon elterjedt sütemény. Sokszor készítik a háziasszonyok.
A paprikás kalácsnak nincs pontos receptje. Kicsit bizarrnak hangzik, pedig tényleg nagyon finom. Majd én is sütök, csak a levest kell kitalálnom hozzá.
Egy kelt tésztát kell készíteni (kalácstésztát) és a pirospaprikát (természetesen az édeset) összekeverni porcukorral. Rászórni a kinyújtott tésztára és megöntözni olvasztott margarinnal. Ha készítek, majd teszek képet. Kár, hogy az ízélményt nem tudom megosztani.

Vasárnap Pesten voltunk egy barátunknál, ahol szintén van egy kisbaba és kimentünk a Ligetbe. Ami viszont elég hervasztó volt. Az emberek estek ki a Liget oldalán. Borzasztó tömeg volt, de a Kisfarkasok élvezték a sétát. Ha küldenek képet a barátaink, majd frissítem a bejegyzést.
Ide is sütöttem süteményt, hólabdát készítettem. Még eddig soha nem próbáltam. Természetesen tojás nélküli piskóta volt a tésztája, amit valamelyik gasztroblogon találtam, de nem emlékszem, melyiketn találtam és a sütis néne hólabdája szerinti krémet készítettem el hozzá, ami egy egyszerű főzött krém. Nagyon finom lett, mind elfogyott másnap. Igaz, kicsit macerás sütemény.

A munka ünnepe

Úgy gondoltam a munka ünnepéhez méltó lenne, ha ma a lakás alsó szintjét kivixolnám. A gondolatot tett követte. A Farkasapát és a nagyobbik Kisfarkast elkültem sétálni, sajnos a kisebbiket nem akarta bevállalni sem hordozóban sem babakocsiban, én meg nekiálltam a munkának. Az a baj, hogy minél többet elvégzek, annál több adódik. Mindig észreveszek újabb és újabb koszos foltokat és olyan feladatokat, amit már rég meg kellett volna csinálni. A Kisfarkas szeretncsére jó kedvében volt, így elaludt és nem is ébredt fel csak 2,5 óra múlva. Így ebéd is lett, szintén az ünnep tiszteletére jó féle krumplis tészta. Tényleg jó lett. Amióta a TVpaprikán láttam a Bede Robit főzni ezt az ételt, azóta így csináljuk és szerintem sokkal finomabb, mint a hagyományos módon.
Szóval készítek egy gazdag pörköltös alapú paprikás krumplint és azt töröm össze és forgatom össze a tésztával. Savanyú uborkával ettük.
Kenyeret is sütöttem, mert ha tegnap megveszem, mára sose friss és gondoltam akkor inkább sütök én ma frisset.
Két krumplit megfőztem és este összegyúrtam a tésztát. Sima kenyértészta krumplival puhítva.
Reggel a kávéhoz nagyon jól esett.

Mióta óriási törlesztő részletet fizetünk, igyekszem nagyon gazdaságosan főzni és ez több kreativitást igényel, mint ami nekem megadatott. Jó, hogy van az internet il. a gasztroblogok, ahonnan lehet csemegézni.
Ma túrós buktát sütöttem, nem igazi túróval, hanem kölessel. Vera blogján olvastam néhány receptet (ezúton is köszönet neki a közzétételért) , ahol túrópótlásra kölest használ. Néhány receptet kipróbáltam és miután a család fenntartás nélkül elfogadta, hogy ez túró, úgy gondoltam kipróbálom egy saját variációban is.
A kelt tészta receptjét Horváth Ilonka híres szakácskönyvéből vettem a lekváros buktánál találtam. A kölesből készült "túrótöltelék" receptjének alapját Verától.
Ezek az alábbiak voltak:
Tésztához:
700 g liszt
két tojás sárgája
3 dcl tej
3 dkg élesztő (nekem porélesztőm volt, abból tettem másfél tasakkal)
5 dkg olvasztott margarin vagy vaj
5 dkg porcukor (rendes cukorból csináltam)
pici só
Összeállítás: élesztő felfuttat tejben kicsi cukorral. Tojássárgáját a cukorral kikavarom, hozzáöntöm a sós tejet, majd ezt és a felfuttatott élesztőt beleöntöm a lisztbe. Gyúrom-gyúrom, majd az olvasztott vajat is beledolgozom. Mikor már szép sima, kelesztem egy ideig, míg szépen megnő. (Én a sütőben szoktam keleszteni, úgy hogy, nem kb. 20 fokra kapcsolom és leterítem a tálat egy konyharuhával).
"Túrótöltelék"
3 dcl kölest háromszor annyi vízben pici sóval megfőzök, mikor puha összeturmixolom egy citromjoghurttal, némi vaníliával, cukorral és citromhéjjal, amíg olyan, mintha túró lenne. Ezt töltöttem a kinyújtott és 10x8 cm-re vágott tésztába, a széleit megkentem a maradék tojásfehérjével és összehajtogattam, majd a tetejüket is lekentem. Kb. 10 percig még pihentettem sütés előtt.

Finom lett és szép. Hozzá egyszerű zöldséglevest főztem. Összköltsége a mai ebédnek cirka 500 Ft volt. Szerintem ez elég olcsó és nem egy adag lett természetesen, hanem legalább hat.

Ez az első alkalom, hogy írok. Nem egy különleges nap, olyan, mint a többi. Az élet két gyerekkel elég meghatározott mederben folyik. A családom tipikus középosztálybeli család. Anya, apa, két gyerek. Mindkettő fiú. Ábel és Áron. Két éves és négy hónapos. Aranyosak, idegesítőek, tündériek, kibírhatatlanok stb. Hosszan lehetne folytatnom a sort. Igyekszem helytállni, mint anya, de vagy azért, mert nem erre születtem, vagy azért, mert ez egyszerűen nehéz feladat, elég döcögősen megy. Ma reggel pl., mikor Áron hatkor felébredt (este fél 9-kor aludt el) és úgy döntött, hogy ő most játszana és mosolyogna kicsit, akkor egyáltalán nem voltam boldog. Vagy egy órát kínlódtam, míg visszaalud, egy fél órára, mire visszaaludt felkelt Ábel a sok zajongásra.
Hát így indul a reggel, meglehetősen korán.
Fél 9 volt, mire a kávémat el bírtam fogyasztani, miközben hallgattam Áron nyekergését a járókában. Szóval néha kicsit úgy érzem, megviseltek az idegeim. Lehet, hogy azért is van ez, mert az ember lánya naphosszat be van zárva két gyerekkel, ráadásul ha kimegyünk sétálni (napjában kétszer megyünk), akkor se tudok beszélgetni senkivel, mert egyfolytában adódik valami, ha más nem akkor a nagyobb fiam után kell ordítoznom, mert a motorral úgy száguld, hogy percek alatt kilóméterekre van tőlem. Bár a kicsit kendőben hordozom, pont amiatt, hogy mozgékonyabb legyek, azért gyorsan futni még nem tudok vele.
Hiányzik a társaság, az értelmes beszélgetés stb. Persze, ha kérdeznék, nem hívnék hozzájuk bébiszittert, és nem bíznám hosszú távon másra a gyerekeimet. Mert az az öröm is az enyém így, ha mosolyognak, nevetnek, kedvesek, puszit adnak, először megfordulnak, rájönnek egy-egy játék trükjére, mesét olvasok nekik, felfedezik a világot, bürrögnek a kisatónak, megtanulnak új szavakat. Tudom, hogy később, mikor nagyok lesznek, boldogan fogok visszagondolni ezekre az időkre és úgy fogom látni, de jó, hogy együtt voltunk. És soha nem tudni, mit hoz az élet, mennyi idő adatott nekünk. Ezekkel a gondolatokkal erősítem magam, hogy megéri a fáradtságot elviselni és türelmesnek lenni. Talán jobb is lesz, ha így kiírom magamból.
Mindig csodáltam azokat az anyukákat, akik idilli helyzetként élték meg a terhességet és a gyereknevelést. De jó lenne, ha hirtelen én is ilyen lehetnék.