Hát, ez megmondja. Ritkán találok ennyire célravezető, világos gondolatmenetű, gyerek és egyben szülőközpontú nevelési könyvet. A martonvásári könyvtár tulajdona, de lehet, hogy beszerzem, mert hosszú távon is nagyon hasznos lehet.
Alapvetően az a koncepció, hogy a gyerekekben benne van az ösztönös uralkodási vágy, hogy ő irányítsa a dolgokat a családban, hogy a kívánságai szerint alakuljanak a dolgok mindig. Ezzel szemben a szülőnek nehéz a dolga, mert igyekszik kielégíteni a gyerek igényeit, de a sajátjaira is figyelnie kell, ill. ha nem figyel ez benne is fusztrációt és keserűséget szül.
A könyv szerint a gyerekeket együttműködésre és kedvességre kell nevelni, amit csak tanulással tundnak elsajátítani. Ez viszont nem könnyű. Ha felborul a családi erőviszony, vagyis a gyerek mondja meg, hogy mikor mit kell csinálni, az mindenkinek igen kellemetlen. A szülő hivatott a hatalmi (és itt nem rossz értelemben érti, nem diktátori hatalomra kell gondolni) poziciót elfoglalni a családi hierarchiába. Ha nem így van, azt a gyerek is megszenvedi, görnyedezik a neki adott túl nagy hatalom súlya alatt, a szülő is megszenvedi, mert folytonos harcba kell bocsátkoznia a saját érdekeinek az érvényesítéséért.
Megkülönböztet négyféle szülőtípust:
1. Engedékeny - folyton magyaráz, kér, győzköd, végül a gyerek győz, mert nem tudja érvényesíteni az akaratát.
2. Kényeztető - a fenti, csak még rosszabb.
3. Távolságtartó - aki nem sok érzelmet visz a nevelésbe, inkább feladatorinetált.
4. Megtorló - igen szigorú, folyton büntet, katonai szigorral egrecírozza a gyerekeit, soha semmi nem jó neki és gúnyolódik.
Egyik sem jó, a jó a Hatékony szülő. Ezzé kellene válni.
Sok példát hoz, részletesen leírja az egyes szülőtípusokat. Azt is mondja, hogy természetesen senki nem csak ilyen, vagy csak olyan, de a nevelési attitűdünk igen is valamelyik felé billen.
Magamról nem tudtam megállapítani, hogy melyikbe tartozom. Úgyhogy valószínűleg én hatékony szülő vagyok. :)
Ez persze nem igaz, Ábel még mindig pelusos, Áron nagyon akaratos és sokszor elfáradok tőlük. De alapvetően azt kell mondanom magunkról, hogy sok gond nincs a gyerekeinkkel. Ábel szófogadó, Áron meg nevelődik lassan, majd beletanul ő is.
A könyv módszere: a létra.
Érdekes, azt nem tudom, miért így hívja. Arra bíztatja a szülőket, hogy ne kérleljenek vég nélkül, hanem határozzák meg az egyes lépéseket és ahhoz tartsák magukat. Tulajdonképpen következetességre ösztönöz. Fontosnak tartja, hogy ha már felborult az egyensúly, akkor legyen egy korrekciós időszak, amikor a csemete szembesül vele, hogy innentől máshogy lesznek a dolgok a családban. Ilyenkor több lesz a cirkusz, de ezen át kell esni a cél érdekében. Ha nem most vesszük vissza a hatalmat a gyerektől, később (kamaszkorban) már lehetetlen lesz és neki is sokat ártunk vele. Úgyhogy harcra fel!
A létra lépései, röviden:
1. Kérjük a gyereket valamire, szépen, világosan.
2. Ha nem hallotta meg az első kérés, odalépünk hozzá, szigorúbban, de kedvesen is újra kérjük. Egyben figyelmeztetjük, hogy ha nem teszi meg, amire kértük, akkor a szobájába küldjük.
3. Ha nem teszi megy, bekísérjük a szobájába és azt mondjuk, akkor jöhet ki, ha szólunk.
Itt ad néhány tippet, hogy mikor mi legyen. Ha pl. kiszalad, rúgkapál, csúnyákat kiabál ránk, a szobában tombol, stb.
4. Ha rúgkapál, tombol, akkor le kell fogni. Ennek a fogásait részletesen leírja. Remélem, nekem soha nem lesz rá szükségem.
Tulajdonképpen abban egyet értek vele, hogy ha kérünk valamit és nem teszi meg a gyerek, annak legyen következménye valamilyen formában, mert egyébként nem lesz hitelünk, hiába beszülünk legközelebb. Ne mondjunk olyasmit, amit nem tudunk megtartani.
Részletes leírásokat ad arra nézve is, hogy ha boltban, ebédlőben hisztizik a gyerek, vagy nem viselkedik kulturáltan, mit lehet és kell tenni.
A szobába kísérés és ott tartás számomra nem túl életszerű. Szerintem nem nagy büntetés ez egy gyereknek. Inkább a helyzethez kell alkalmazkodni, véleményem szerint és olyan következményt kilátásba helyezni, ami épp megfelel a helyzetnek és amit a gyerek nagyon akar. Ha azt nem kapja meg, együttműködőbb lesz. Nem vagyok híve a lekenyerezésnek, a könyv írója sem. Pl. az ételt nem szabad jutalomként felajánlani, mert biztos, hogy ez rossz képet szül a gyerekben.
Most például mi azzal küszködünk, hogy rávegyük Ábelt a bilizésre, WC-be kakilásra. Nehéz. Ott tartunk, hogy elvettem a vonatait és nem nézhet mesét, amíg nem szól, hogy kakilnia kell. Tudom, hogy nem szabad erőltetni, de úgy érzem esetünkben az a helyzet, hogy Ábel fiam marha lusta és szórakozott és nem nagyon izgatj a wécézés. Engem viszont igen, mert mindjárt itt az óvoda és nem mehet, hacsak nem lesz szobatiszta. Nálánál sokkal fiatalabb gyerekek azok, nem hiszen, hogy nem lenne érett a feladatra, egyszerűen nem érdekli eléggé. Ebben próbálok neki segíteni, hogy legyen motivációja. Majd beszámolok.
A könyvet pedig ajánlom mindenkinek, akiben felmerült már, hogy nem tudja kezelni a dacos gyerekét, evési, alvási vagy szobatisztasági gondjai vannak.
Még soha nem készítettem, de most a megybefőtt felfogott levét szerettem volna felhasználni. Volt itthon porrá őrőlt háztartási keksz is, ezért gondoltam itt a jó alkalom, hogy először elkészítsem a klasszikus kókuszgolyót.
:Kazuo Ishiguro: Ne engedj el - csodálatos élmény volt. Már régebben kölcsönöztem, de olyan jelentéktelennek tűnt a borítója, hogy sokáig nem álltam neki olvasni, mindig volt érdekesebb. Pedig nagyon szép könyv. A szerző nagyon finoman ír, a történet úgy bontakozik ki előttünk, mint egy virág. Kath emlékszik vissza diákéveire, barátságaira, társaságára. Már a kezdetektől érezni lehet, hogy valami mégsem stimmel, hiába a boldog gyerekek, nincsenek szüleik, soha nem mennek haza. Mégsem ez a legnagyobb gond. Csak a regény végére válik teljesen világossá, hogy miről is van szó, addig az író csak sejtet. A csodás Hailshamben felnövekvő diákok klónok, akiket azért hoztak létre, hogy embereknek adományozzák a szerveiket. Kikerülve az iskolából előbb donorok gondviselőjévé, majd maguk is donorokká válnak. Általában négy adományozást tudnak végigcsinálni, a negyedik az utolsó, utána "bevégzik". Az iskola, ahol felnőnek, arra törekszik, hogy fejlessze a művészi érzéküket, állandó alkotásra serkentik őket, verseket írnak, festenek és egészében véve nagyon kreatív életet élnek. Szeretik egymást és a "felügyelőiket", akik tényleg szeretetteljesek, komolyak és fegyelmezettek. Valahogy nekem egyébként nagyon japánok voltak, bár a regény Angliában játszódik. A felügyelők igyekeznek bizonyítani a világ előtt, bár ez csak a regény legvégén derül ki, hogy ezek a gyerekek, bár klónozták őket, ugyanolyan emberi lények, mint a normális módon született emberek. Azt próbálják a munkáikkal bizonyítani, hogy nekik is van lelkük. A diákok tényleg szeretik egymást, szoros, életreszóló barátságok szövődnek köztük. A kapcsolatok leírása nagyon finom, párbeszédek, pillantások, érintések teszik kézzelfoghatóbbá a baráti kapcsolatokat. Fontos a szerelmi szál is a regényben. Engem teljesen elvarázsolt, alig bírtam letenni. Valahogy, bár a téma ilyen, mégsem nyomasztó a könyv, mert a szereplők elfogadják a nekik szánt szerepet a társadalomba, nem lázadnak, nem sajánltatják magukat. Valahogy az volt a fura, hogy mai világban (nem valami távoli jövőben) játszódik, mégis ez a rémálom a klónokról átsző mindent. Nem szeretnék egy ilyen világban élni, ahol embereket használnak donornak, akiknek semmi egyéb lehetőségük, céljuk nem lehet az életben, mint hogy a szerveiket beteg emberek, gyerekek gyógyítására használják. Akkor inkább a halál. 
Réz András - Köldök A borító könnyed írásra számítottam. Bár nem is voltgazán komoly, azért feladta a leckét, elgondolkodtatott. Néhány különböző korosztályú ember (nő, férfi) szemüvegén keresztül látjuk az életet Magyarországon körülbelül 1996-tól 2034-ig, már nem tudom pontosan. A könyvben a köldök mint testrész, mit a világ egyik lehetséges közepe, mint áramlás, mint vezető, mint kötelék fontos szerepet kap. Van olyan szereplő, aki nem öregszik, mert halhatatlan, örökké csak a nők és a főzés körül forognak a gondolatai, és a "szép új világban" is megtalálja a módját, hogy hódoljon a szenvedélyének, ő a magyarországi köldök őrzője. Van köztük rideg feleség, anyag, aki magához akarja láncolni a fiát, és azt hiszi még mindig összeköti őket a lelki köldökzsinór, ám a fiu fellázad. Van egy sehova nem passzoló szereplő, akinek viszont egy műhiba miatt fiatalkorában eltüntették a köldökét, az ő megállapításai irányítják a történelmet. A "szép új világ" fogalmait idézi nekem valahogy a könyv, a zónák, amikre felosztják a világot (A plusz, B, C, D, E - ezekből az egészségügyi szolgáltatás és minden luxus jár az A-nak, a többi arányosan csökken, míg a D a partizánok zónája, ahol semmi nincs, sem közlekedés, sem egészségügy, sem iskola, farkastörvények uralkodnak). Mindent összevetve szórakoztató olvasmány volt.
Dragomán György - Fehér király Egy éve halgattam a Kossuth rádióban egy műsort az íróval a könyvéről. Az megfogott, hogy mondta, a könyv kitalált történet, mégis rengetegen keresték azóta, hogy az ő élettörténetüket írta meg. Nagyon megörültem, mikor a könyvtárban, a kedvenc "új könyvek" polcomon ráakadtam. Sajnos már egy-két hete, hogy olvastam, így nem annyira friss az élmány, mint amikor befejeztem és becsuktam a könyvet. Nagyon jó könyv. A helyszínek, a gyerekkoromat idézik, bár az enyém nem volt soha ilyen kegyetlen, de blokkok nekem is valóságosak, az építési terület, ami körülvette a játszóterünket, a boltokban a sorbanállás a csirkéért és banánért, hogy minden a pult alól került ki, hogy ismeretség nélkük sehova se lehetett jutni. Valahogy a nosztalgia érzése kapott el sokszor, ahogy olvastam. Pedig a világ, amelyben a főszereplő él egyáltalán nem idillikus. Farkastörvények uralkodnak, a gyerekek és felnőttek kegyetlenek egymással. Az apa távolléte mindent meghatároz. Gyönyorű képeket fest az író a szavaival, egyszerűen varázslatos. Mikor a madarakról ír, amelyek Csákány lakókocsijában vannak, vagy a tulipánszedésről, vagy az öreg sakkozó robotról, a szobákról a diplomata lakásában. Nekem nagyon tetszett a könyv, bár igazi cselekménye nincs, az apa nem tudni, hogy a végén hazjön-e, talán már nem is fontos, mert semmi sem lesz olyan, mint régen. Szívesen elolvasom az író több könyvét is, ezek után. 
Vámos Miklós - Tiszta tűz Szórakoztató könyv volt. Rájöttem, hogy felkapott, nem felkapott szeretem Vámos stílusát. Hétköznapi, de közel sem ponyva, igazi irodalom, humoros, szarkasztikus, ötletes. Valamilyen szempontból páros novellákat tartalmaz a fentebbi könyv. Mindegyik jó volt, valahogy, egyiket sem untam, még azt sem, ami a spanyoltanulás kínkeservéről szól. Némelyik nagyon megnevetetett, pl. amelyikben elmeséli, hogy németül igyekezett válaszolni, mikor egy könyve kapcsán ezen a nyelvterületen készítettek vele interjút. Én a többi könyvét is nagyon szerettem (Apák könyve - most már ha jól tudom Ősök könyveként adták ki újra, Anya csak egy van - ezekre emlékszem élénken, de mást is olvastam tőle). A vonatos, mikor egy idősödő magyar tánctanár és egy igen fiatal, magyar ősökkel rendelkező, svéd lány gondolatait írja le is nagyon ötletes és kellemes olvasmány volt. Az embert magával ragadja a gondolatmenete. 
Csíkszentmihályi Mihály - Az öröm művészete
