Miket olvasok mostanában

Sajnos olyan sokat, mint mikor csak Ábel volt egyedül, nem tudok olvasni, de azért nem adom fel és néhány érdeklődésemre számot tartó könyvet minden nehézség ellenére elolvasok. Gyakran csak úgy tudom, hogy míg Ábel alszik, Áront hurcolom az ölemben és közben a olvasok.
Szóval.
Gyereknevelésről szóló könyv volt a Várkonyi Zsuzsa: Már százszor megmondtam... című vékonyka könyve. Ahhoz képest, hogy milyen vékony, rengeteg hasznos információt tartalmaz.
A játszmákról ír, amiket az jellemez, hogy mindig ugyanúgy zajlanak, általában egy-egy probléma köré csoportosulnak. Nagy felismerés volt, hogy vannak olyan nők, akik sok terhet viselnek a családban, de nem is tudnak belőle átadni másnak, mert valamiféle önigazolás számukra, hogy fontosak, hogy rengeteg dolguk van. Eközben viszont örömtelenek, zsörtölődőek és mindenki örömét elrontják, hogy ha nekik nem jut felszabadulás és öröm, akkor másnak se jusson. Szóval rá kellett jönnöm, hogy én is ilyen vagyok, vagy kezdek ilyen lenni. Sajnos a házimunka és a többi gond annyira leterhel, hogy már semmi jónak nem tudok örülni és az se szeretem, ha más örül, ha én nem tudok. Ez tudom, hogy nagyon rossz hozzáállás és remélem, most hogy diagnosztizáltam, fogok tudni figyelni, hogy ne így legyen a mi családunkban.

A másik gyereknevelésről szóló hasznos mű Elisabeth Plattner: A nevelés mindennapi művészete, amit nagy nehezen sikerült megszereznem a könyvtárból. (könyvtárközi kölcsönzéssel kérték meg nekem Fehérvárról) Annak még csak az elején tartok. A mamami-n találtam rá, ott indítottak a lányok fórumot róla, de akkor nem tudtam bekapcsolódni, mert megvenni nem sikerült. Majd most hozzáolvasom.

Thomas Gordon: PET A szülői eredményesség tanulása című könyve is nagyon hasznos olvasmány volt. Ez bonyolultam módszer annál, hogy itt részleteiben beszámolhatnék róla, de tényleg sokat segített a gyerekekkel és a férjemmel való hatékony kommunikáció megtanulásában. Nem mondom, hogy én folyton ezt a módszert alkalmazom, de szeretném.
Arról van szó, hogy egyrészt ha értő figyelmet tanúsítunk a beszélgetéseink során és nem alkalmazunk közléssorompókat (ilyen pl: prédikáció, tanács, bírálat, lekicsinylés, bagatelizálás stb), hanem csak beleérzéssel igyekszünk a beszélgetőtárs érzéseit visszatükrözni a szavainkkal, akkor lehetőséget adunk arra, hogy a beszélgetőtárs maga gondolja végig a dolgait és maga jöjjön rá egyfajta megoldásra. A könyvbéli példák nagyon meggyőzőek voltak.
A másik ilyen módszer a közös megegyezés egy vita során. Vagyis, ha nekünk van problémánk a gyerekkel vagy mással, akkor nem az a jó, ha hatalmunknál fogva ráerőltetjük az akaratunkat, mert annak hosszú távon rossz következményei vannak, ill. csak addig tartható fenn a fegyelem, míg van hatalmunk az illető (gyerek) fölött. Ha viszont kifejezzük felé énközléssel az érzéseinket, azzal nem akar majd vitatkozni, mert az hogy nekünk valami nehéz, rossz, megterhelő, bosszantó nem lehet vitatkozni, és arra kérjük, segítsen megoldani, az könnyebben meghallgatásra találhat a másik félnél. Eleve a viták esetében azt ajánja Thomas Gordon, hogy ne a másikat vádoljuk, hanem azt igyekezzünk elmondani, hogy mi mit érzünk a cselekedeteivel kapcsolatban és akkor nem viszonttámadás a válasz, hanem megértés és kompromisszum.
Elég nehéz betartani a tanácsait, mert az emberben vannak berögzült válaszok, piszkálódás stb. és ezt a módszert elsajátítani és alkamazni nem könnyű. Sokszor át kell gondolni, amit mondani akarunk, a vita hevében ez kicsit nehéz, tapasztalataim szerint.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki változtatni akar a kapcsolataink, a kommunikációján és hatékonyabb szülővé szeretne vállni.


Regények:
Az Alicia Erian: Abroszfej című regényét olvastam legutóbb. Nem volt túl szívderítő olvasmány, de nekem tetszett. Egy arab, hagyományokhoz ragaszkodó apa és egy szeretetlen ír anya lányáról szól a könyv, akit kamaszkorában a szomszéd megerőszakol. A szexualitás fontos szerepet kap az életében, néger a barátja és ez is sok bonyodalmat okoz. Na jó, belátom, hogy a fenntebbiek szerint nem sok embernek kerekedik kedve elolvasni, pedig tényleg nem rossz könyv.

Ennél jobb volt Lugosi Viktória: Ajvé című regénye. Helyes, gyerekesen naív, mégis nagy igazságokat megláttató könyv. Egy zsidó család a pártrendszer idején a kislány szemével. A szereplői szeretnivalóak és nagyon emberiek. Valahogy én ráismertem a saját családomra, eszembe jutott a könyvet olvasva, ahogy nagynéném gyúrta a tésztát és pakolta a kamrát, ahogy vadast főzött és ahogy tanítgatott mi illik és mi nem. Nekem nagyon tetszett.