farkaselet

Ez az első alkalom, hogy írok. Nem egy különleges nap, olyan, mint a többi. Az élet két gyerekkel elég meghatározott mederben folyik. A családom tipikus középosztálybeli család. Anya, apa, két gyerek. Mindkettő fiú. Ábel és Áron. Két éves és négy hónapos. Aranyosak, idegesítőek, tündériek, kibírhatatlanok stb. Hosszan lehetne folytatnom a sort. Igyekszem helytállni, mint anya, de vagy azért, mert nem erre születtem, vagy azért, mert ez egyszerűen nehéz feladat, elég döcögősen megy. Ma reggel pl., mikor Áron hatkor felébredt (este fél 9-kor aludt el) és úgy döntött, hogy ő most játszana és mosolyogna kicsit, akkor egyáltalán nem voltam boldog. Vagy egy órát kínlódtam, míg visszaalud, egy fél órára, mire visszaaludt felkelt Ábel a sok zajongásra.
Hát így indul a reggel, meglehetősen korán.
Fél 9 volt, mire a kávémat el bírtam fogyasztani, miközben hallgattam Áron nyekergését a járókában. Szóval néha kicsit úgy érzem, megviseltek az idegeim. Lehet, hogy azért is van ez, mert az ember lánya naphosszat be van zárva két gyerekkel, ráadásul ha kimegyünk sétálni (napjában kétszer megyünk), akkor se tudok beszélgetni senkivel, mert egyfolytában adódik valami, ha más nem akkor a nagyobb fiam után kell ordítoznom, mert a motorral úgy száguld, hogy percek alatt kilóméterekre van tőlem. Bár a kicsit kendőben hordozom, pont amiatt, hogy mozgékonyabb legyek, azért gyorsan futni még nem tudok vele.
Hiányzik a társaság, az értelmes beszélgetés stb. Persze, ha kérdeznék, nem hívnék hozzájuk bébiszittert, és nem bíznám hosszú távon másra a gyerekeimet. Mert az az öröm is az enyém így, ha mosolyognak, nevetnek, kedvesek, puszit adnak, először megfordulnak, rájönnek egy-egy játék trükjére, mesét olvasok nekik, felfedezik a világot, bürrögnek a kisatónak, megtanulnak új szavakat. Tudom, hogy később, mikor nagyok lesznek, boldogan fogok visszagondolni ezekre az időkre és úgy fogom látni, de jó, hogy együtt voltunk. És soha nem tudni, mit hoz az élet, mennyi idő adatott nekünk. Ezekkel a gondolatokkal erősítem magam, hogy megéri a fáradtságot elviselni és türelmesnek lenni. Talán jobb is lesz, ha így kiírom magamból.
Mindig csodáltam azokat az anyukákat, akik idilli helyzetként élték meg a terhességet és a gyereknevelést. De jó lenne, ha hirtelen én is ilyen lehetnék.